Szórakozás

Súlyos sérültek egy Szentesnél történt balesetben

Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött Szentes és Hódmezővásárhely között a 45-ös úton.

A baleset azt követően történt, hogy egy Szentes felé tartó autós több előzés után visszatért a sávjába, a jeges úton azonban a jármű megcsúszott és átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra. Ott összeütközött egy szabályosan haladó személyautóval. A balesetben ketten súlyosan megsérültek, az egyik sérült a vétkes sofőr, a másik a vétlen autó utasa – mondta el a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A százados felhívta a figyelmet arra, hogy Csongrád megye közútjai a havazás és a jég miatt csúsznak, ezért az autósok körültekintően közlekedjenek, ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására és a követési távolság betartására. Emellett a szóvivő hangsúlyozta, hogy téli gumi nélkül senki ne induljon autóval útnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik