Szórakozás

Megnyerte elefántperét az idomár

A munkaügyi hatóság szerint súlyos megrázkódtatást okoztak a férfinak, amikor azt hazudta a cirkusz, hogy kedvenc elefántja megszökött, ezért nincs szükség a munkájára.

Az új-zélandi médiában nagy port kavaró ügy főszereplője, az idomár Tony Ratcliffe mellett Jumbo a nőstény elefánt volt.

A férfinak korábban volt egy saját utazó cirkusza, de tönkrement, ezért az általa 30 éve gondozott indiai elefántot eladta 2008-ban a Loritz Bros.-nak, amely idomárként alkalmazta őt. A problémák akkor kezdődtek, amikor Ratcliffe tiltakozott az ellen, ahogy a porondon bánnia kellett volna az állattal, hogy a közönség szórakozásként etethesse.

Röviddel később, amikor a férfi a cirkusz egyik helyére ment, azt közölték vele, hogy Jumbo elveszett, ezért már nincs szükség rá, és felmondtak neki. Aztán Ratcliffe azt olvasta az egyik újságban, hogy a 35 éves elefántot a cirkusz átadta az állatvédő ligának, az RSPCA-nek. Az idomár erre pert indított a hatóságnál a cirkusz ellen.

A hatóság megállapította, hogy szándékosan félrevezették az idomárt, és “súlyos megrázkódtatást okoztak neki a szeretett állat sorsával kapcsolatban”. A döntés értelmében a cirkusznak csaknem 20 ezer amerikai dollár kártérítést kell fizetnie. Jumbo jelenleg az aucklandi Franklin állatkertben él, ahol a Mila nevet adták neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik