Szórakozás

Bekokainozva játszotta Leia hercegnőt Carrie Fisher

24.hu
24.hu

2010. 10. 11. 12:07

Az amerikai színésznő hétfőn felfedte, hogy kokainozott a "Birodalom visszavág" forgatásán.
Korábban a témában:

A most 53 éves Fisher erről Ausztráliában nyilatkozott, ahol stand-up műsorával turnézik, amelynek fő témája a drogokkal folytatott viharos kapcsolata.”Kokainoztunk a “Birodalom” forgatásán, a jégbolygón – közölte a Leia hercegnőt játszó Fisher, az AAP ausztrál hírügynökségnek nyilatkozva. A most 53 éves színésznő elmondása szerint nem is jött be neki annyira a kokain, csak “bármire ráugrottam, amitől be tudtam tépni”. Azt azonban már nem volt hajlandó elárulni, hogy színésztársai közül még kik csatlakoztak hozzá a forgatáson.

Azt azonban elárulta: annak köszönheti, hogy él, hogy nem a bárhol kapható alkoholt, hanem nehezebben beszerezhető illegális szereket szerette. “Így nehezebben kerültem bajba” – jelentette ki a már inkább íróként és humoristaként dolgozó Fisher, akit így is többször kezeltek elvonóban, valamint pszichiátriai klinikán drogproblémái miatt, és egyszer túladagolás miatt szállították kórházba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.