Pályán kívül

Muamba könnyes visszatérése

Borsik Richárd
Borsik Richárd

2012. 05. 03. 08:16

Fabrice Muamba másfél hónappal szívleállása után óriási ünneplés közepette újra pályára lépett a Bolton stadionjában, még ha csak civilben is.

A Bolton-Tottenham angol bajnoki mérkőzésen a hazai szurkolóknak a 4-1-es vereség miatt nem volt túl sok okuk ünnepelni.

Mégis megtették, már a mérkőzés előtt, és a hangzavarból a Hotspur drukkerei is kivették a részüket. A két csapat március 17-i FA kupa-összecsapásán a Bolton játékosa, Fabrice Muama szívrohamot kapott a pályán.

A focistát azóta már kienegedték a kórházból, és a szerdai meccs előtt kiballagott a Reebok Stadion gyepére, ahol könnyezve fogadta a szurkolók hangos szeretetnyilvánítását.

Fabrice Muamba újra a pályán:

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.