Forma-1

Forma-1: eláztak a pilóták Barcelonában

24.hu
24.hu

2016. 02. 22. 11:13

Hosszú várakozás után hétfő reggel kilenc órától ismét felbőgtek a Forma-1-es motorok. Kövesse velünk az idei első tesztnapot.

A szünet alatt:

A szünetben a helyszínen tartózkodó szakértők ebéd közben arra jutottak, hogy az idei motorok jóval hangosabbak lettek, mint a tavalyiak. Az új fejlesztéseknek köszönhetően a turbó jóval kevésbé fojtja el a hangokat, a kipufogónyílások nagyobbak lettek, így a versenyen tartózkodó nézők ismét hordhatják a fülvédőket, sokaknak örömöt okozva ezzel.

A tavalyi eredmények után bizakodhat a Honda, hisz a tavalyinál jobban kezdtek, nem fulladt le az autó lépten-nyomon, az eredmények sem annyira elszomorítóak.

Az ebédszünetben Lewis Hamilton elmondta, hogy mivel a tavalyi győztes autón alig változtattak, körülbelül ugyanolyan vezetni, lényeges eltérést nem tapasztalt.

Grosjean balesetével kapcsolatos kérdésekre úgy reagált, hogy még vizsgálják mi történt, mert számára sem világos. Reménykednek, hogy a nap végére össze tudják rakni az autót és ismét körözhetnek.

12-13 óra (ebédszünetig):

Valami nem stimmel, mert piros zászlót lengetnek. Kiderül, a  Haas első légterelője összetört, de de, hogy mitől, arra eddig még nem találtunk sehol utalást.

Ami biztos, egy darabig söprögették a pályát a pályamunkások becsülettel, majd újra zöld jelzést kapott a teszt.

Ebédszünet előtt az állás:

Forma-1, barcelonai teszt, első nap, aktuális állás:

Hely Pilóta Csapat Idő Megtett kör
1 Vettel Ferrari  1:24.939 36
2 Hamilton Mercedes  1:25.409 66
3 Bottas Williams  1:26.091 43
4 Ricciardo Red Bull  1:26.704 20
5 Sainz Toro Rosso  1:27.180 35
6 Button McLaren  1:27.691 35
7 Ericsson Sauber  1:28.165 36
8 Grosjean Haas  1:28.399 13
9 Celis Force India  1:29.406 21
10 Palmer Renault Sport  1:31.351 15
11 Wehrlein Manor  1:33.455 7

9-12 óra:

A vizes pályára elsőként Lewis Hamilton merészkedett, aki intermediate – azaz a köztes esőgumival – tett egy kört, őt követte Jolyon Palmer, a Renault új igazolása, Sainz a festés nélküli Toro Rossóval, Bottas a Williamsszel és Ricciardo a Red Bull-TAG Heuerrel.

Első mért körig egyelőre Daniel Ricciardo jutott, ideje 1:40.746. Ez bő tíz másodperccel lassabb, mint a tavalyi leggyorsabb kör.

Forma-1, barcelonai teszt, első nap, aktuális állás:

Hely Pilóta Csapat Idő Megtett kör
1 Vettel Ferrari  1:25.206 28
2 Hamilton Mercedes  1:25.409 48
3 Bottas Williams  1:26.091 30
4 Sainz Toro Rosso  1:27.180 35
5 Button McLaren  1:27.691 16
6 Ericsson Sauber  1:28.165 26
7 Grosjean Haas  1:28.399 13
8 Celis Force India  1:31.155 10
9 Palmer Renault Sport  1:31.351 14
10 Ricciardo Red Bull  1:37.610 14
11 Wehrlein Manor 2

Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Előzmények:Sok minden történt a Forma-1-ben ezen a télen. A rekord alacsony olajár miatt kihátrált Pastor Maldonado mögül mecénása, a venezuelai állami olajcég a PDVSA, így a versenyző kénytelen volt hátat fordítani a versenysorozatnak.

Helyére a Renault a McLarennél tavaly kegyvesztetté vált Kevin Magnussent szerződtette. Idén debütál a Haas istálló is, így hosszú idő után ismét amerikai csapatot üdvözölhet a mezőny. Pilótapárosuk a korábbi Ferrari-tesztpilóta, Esteban Gutierrez és a Lotus süllyedő hajóját elhagyó Romain Grosjean. A 2016-os szezon első kollektív tesztjét Barcelonában tartják. A holtszezon után a csapatok egy hete kezdték el csepegtetni az információkat, a képeket idei autókról.

A teszt

Ilyen előzmények után csípős reggelre ébredt a mezőny Barcelonában. Az eső szemerkél (az előrejelzések szerint el fog állni a délelőtt folyamán), enyhe szél fújja a pálmafák leveleit, a várható hőmérséklet 17 fok körül alakul. Pont, mint Budapesten…

A kilenckor startoló edzés előtt már felpezsdült az élet a paddockban, a Red Bull, a Mercedes, a Force India, a Manor és a Haas-csapat ma reggel hivatalosan is leleplezte autóit.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21: US actor Adam Sandler (R), US actor Ben Ben Stiller (C) and British actress Emma Thompson (L) arrive for the film ‘The Meyerowitz Stories’ in competition at the 70th annual Cannes Film Festival in Cannes, France on May 21, 2017.  Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.