Forma-1

Beletörődött a Ferrari Vettel győzelmébe

fernando alonso (fernando alonso, )
fernando alonso (fernando alonso, )

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasítása nyomán a Ferrari úgy döntött, nem óvja meg a múlt vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíj végeredményét, ezzel együtt pedig Sebastian Vettel világbajnoki címét.

A pilóták között másodikként zárt spanyol Fernando Alonso csapata pénteken közölte: a Sebastian Vettel előzése körüli ügyet lezártnak tekinti.

A maranellói istálló – leginkább több tízezer szurkolójának nyomására – azt kifogásolta, hogy a Red Bull német versenyzője a szabályzatot megszegve sárga zászlónál előzte meg a francia Jean-Eric Vergne-t, aki a Red Bull “fiókcsapatát”, a Toro Rossót erősítette. A FIA levélben reagált, és közölte, hogy Vettel nem vétett a szabályok ellen – az autosport.com című szaklap azt tette közzé, hogy az előzéskor már nem a sárga, hanem a zöld zászló volt érvényben.

Szabálytalan manőverért a pilóták az előírások alapján úgynevezett áthajtásos büntetést kapnak – azaz ki kell menniük a boxutcába -, utólag pedig a versenybíróság 20 másodperces büntetést szabhat ki. Ebben az esetben Vettel nem hatodik, hanem nyolcadik helyen végzett volna az interlagosi futamon, így a másodikként célba érő Alonso egy ponttal megnyerte volna a vb-t.

Még Bernie Ecclestone, a száguldó cirkusz teljhatalmú nagyura is megszóltalt az ügy kapcsán, a brit üzletmer szerint ez az egész egy vicc. Most már ő is megnyugodhat, hogy pont került a dolgok végére.

Vettel sorozatban harmadszor lett világbajnok Brazíliában, ezzel pedig a Forma-1 történetének legfiatalabb triplázója lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik