Foci

Születésnapján váltották le az NB I-es csapat edzőjét

Még a nyár végén bízta meg a Szombathelyi Haladás focicsapatának vezetősége Pacsi Bálintot az első csapat irányításával, miután menesztették Mészöly Gézát. Pacsi irányításával viszont nyolc bajnokiból csak egyet nyert meg a Hali, közben kiesett az NB III-as Tiszaújváros ellen a Magyar Kupából.

Szerdán, a tréner 43. születésnapján a klub közölte, hogy felmentik a vezetőedzői teendők alól Pacsi Bálintot. Már az esti gálameccsen (most adták át a Haladás Sportkomplexumot) sem ő ül a padon, hanem Vörös Csaba helyettesíti. A klubvezetés hamarosan tárgyal a pótlásáról, a csakfoci.hu úgy tudja:

van egy horvát jelölt.

A Haladás csapnivalóan szerepel a szezonban. 15 forduló ment le az NB I-ből, ezeken három győzelem, két döntetlen és tíz vereség a mérleg, mellé 12-29-es gólarány párosul. Utolsó előtti a szombathelyi csapat, csak a Mezőkövesdet előzik a tabellán egy ponttal. Szeptember közepe óta nem nyertek bajnokit.

Érdekesség, hogy három edzőváltás volt eddig az NB I-ben, abból kettő a Haladásnál: Mészöly helyére érkezett Pacsi, akit most Vörös vált, a Mezőkövesdnél pedig már Kuttor Attila irányít Radványi Miklós októberi távozása után.

Edzőváltások az NB I-ben

2017. augusztus 30. – Swietelsky-Haladás: Mészöly Géza helyett Pacsi Bálint (megbízott)

2017. október 16-17. – Mezőkövesd Zsóry FC: Radványi Miklós helyett Kuttor Attila

2017. november 8. – Swietelsky-Haladás: Pacsi Bálintot menesztették, utódjáról később döntenek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik