Foci

Mindkét magyar játékos csapata kiesett a BL-ből

A Bajnokok Ligája selejtezői az utolsó fordulónál tartanak, kedden a Korhut Mihályt foglalkoztató Hapoel Beer-Seva és a Kleinheisler Lászlóval felálló FC Asztana is kiesett.

Az iraeli csapatnak pedig jó esélyei voltak a visszavágót megelőzően, hiszen Korhuték 2-1-re nyerték az első mérkőzést hazai pályán, ám az idegenben lőtt gól továbbjutást ért végül a Maribornak. A szlovén együttes arra az idegenbeli gólra építette föl a taktikáját, miután a 15. percben Mitja Viler bebombázta a Bajnokok Ligája csoportkörét érő gólt.

Ezután persze főleg a Beer-Seva támadott és a Maribor inkább őrizte a továbbjutást érő 1-0-s állást. Az izraeliek nehezen találtak fogást, ráadásul Jasmin Handanovic is remek napot fogott ki, a 90. percben egészen elképesztő védést mutatott be Anthony Nwakaeme fejese után. Akármivel próbálkoztak Korhuték, az egyenlítés nem jött össze, így marad nekik az Európa Liga csoportköre.

Ami az Asztanát illeti, a kazahok lényegében már az első meccsen kiestek, miután Skóciában 5-0-ra kikaptak a Celtictől. A visszavágón aztán nekiestek ellenfelüknek, a 60. percben már 4-1-re vezettek, de ezen a ponton megállt a tudomány, sőt a Celtic visszazárkózott 4-3-ra. Szomorú hír nekünk és könnyen lehet, hogy Bernd Storcknak is, hogy Kleinheisler Lászlót már a 14. percben le kellett cserélni sérülés miatt.

Bajnokok Ligája Playoffkör, visszavágók – végeredmény

BAJNOKI ÁG
Asztana (kazah)–Celtic (skót) 4–3
Ajer 26. – öngól, Muzsikov 48., Twumasi 49., 69., ill. S. Sinclair 34., Ntcham 80., L. Griffiths 90.
Továbbjutott: a Celtic, 8–4-es összesítéssel
HNK Rijeka (horvát)–Olympiakosz Pireusz (görög) 0–1 Marin 25.
Továbbjutott: az Olympiakosz, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
NK Maribor (szlovén)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1–0 Viler 15.
Továbbjutott: a Maribor, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal

NEM BAJNOKI ÁG
Sevilla (spanyol)–Istanbul Basaksehir (török) 2–2 Escudero 52., Ben Yedder 75., ill. Elia 17., Visca 83.
Továbbjutott: a Sevilla, 4–3-as összesítéssel
Nice (francia)–Napoli (olasz) 0–2 Callejón 48., Insigne 89.
Továbbjutott: a Napoli, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik