Foci

Ez ám a fordulat: lehet, mégsem vonul vissza Totti

Mégsem biztos, hogy Francesco Totti, az AS Roma legendás labdarúgója az idény végén befejezi pályafutását.

Egy héttel ezelőtt a klub spanyol sportigazgatója, Ramón Rodríguez Verdejo – közismert becenevén Monchi – elmondta,

van egy megállapodásunk, hogy a mostani az utolsó szezonja, aztán igazgatóként marad a klubnál.

Szerdán egy sajtónyilvános római eseményen újságírók megkérdezték a 40 éves csatárt, valóban május 28-án, a Serie A utolsó fordulójában játssza-e pályafutása utolsó mérkőzését, de erre egyszerűen azt válaszolta:

Nem tudom.

A fővárosiak vezetőedzője, Luciano Spalletti meglehetősen kevés játéklehetőséget ad Tottinak a mostani idényben, sőt vasárnap kijelentette, elege van abból, hogy mindenki az idény végén visszavonuló labdarúgóról kérdezgeti.

Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok támadó egész karrierjét az AS Románál töltötte, pedig a legnagyobb klubok is hívták. Totti 1993-ban mutatkozott be a felnőtt csapatban, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert. Jelenlegi szerződése a szezon végén lejár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik