Foci

Cesc Fabregasnak hívják a Premier League asszisztkirályát

Hétfőn este a Chelsea labdarúgócsapata karnyújtásnyira került a bajnoki címtől. A londoniak a Middlesbrough-t verték hazai pályán 3-0-ra, ezzel nem csak, hogy egy osztállyal lejjebb küldték ellenfelüket (a Boro negyedszer esett ki a Premier League-ből), de három mérkőzéssel a vége előtt 7 pontra növelték előnyüket a városi rivális Tottenhammel szemben.

A meccs legjobbja egyértelműen Cesc Fabregas volt.

A spanyol középpályásnak 109 passza volt a mérkőzésen, ebből 91 pontos volt. Volt 7 beadása és összesen 6-szor hozta helyzetbe csapattársait, volt egy gólpassza is. Csak azért nem kettő, mert az elsőbe beleért a vendégek egyik védője, így azt nem adták oda neki a gonosz statisztikusok, pedig nagyszerű labdát adott Costának.

Fabregas gólpassza:

Fabregas ezzel az egy assziszttal is Premier League-történelmet írt: ő az első, akinek hat szezonban is sikerült legalább tíz gólpasszt kiosztania. Ezzel a Wayne Rooney, Ryan Giggs kettőst hagyta maga mögött, nekik öt idényben jött össze ez a termés.

Fabregas a szezon elején kicsit nehezen illeszkedett be Antonio Conte játékába, és hétfőn este is mindössze 11. alkalommal volt ott a kezdőben a bajnokságban, ám valahogy mégis megtalálták a számára megfelelő szerepet, így a kezdőben vagy a padról beszállva is rengeteget hozzá tud tenni a londoniak támadójátékához. (Fotó: Europress/AFP/Glyn Kirk)

A Premier League állása:

Forrás: premierleague.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik