Foci

OTP Bank Liga: tovább menekül a Diósgyőr, kiesett a Gyirmót

24.hu
24.hu

2017. 04. 29. 19:56

Szokás szerint öt mérkőzést rendeztek szombat délután az OTP Bank Ligában. A 29. fordulóban tovább folytatódott a csata a bajnoki címért, valamint a kiesés elkerüléséért.

A listavezető Budapest Honvéd a sereghajtó Gyirmótot látta vendégül, és csak a ráadásban tudták kicsikarni a győzelmet. A kispestiek ezzel nagyon fontos három pontot szereztek, míg az újonc kiesett. A gyirmótiak hátránya 14 pont, azt pedig négy forduló alatt nem lehet ledolgozni.

Az aranyért még versenyben lévő a Bódog Tamással megtáltosodó Diósgyőr ideiglenes otthonában, Mezőkövesden lépett pályára. A miskolciak korán megszerezték a vezetést, az angyalföldiek a gólerős védő, Burmeister találatával egalizálni tudtak. A vendégek emberelőnybe kerültek az utolsó nagyjából 15 percre, de a DVTK  tíz emberrel játszva is győzött.

A Ferencváros gyorsan eldöntötte a Mezőkövesd elleni csatát, Böde duplájával, valamint Gera góljával már 29 perc után 3-0 volt az eredmény, végül 3-1 lett a vége.

Az Újpest szinte végig uralta az MTK elleni bajnokit, a lilák sok lehetőséget kidolgoztak, egyszer kapufát is fejeltek, mégis kikaptak. A fővárosi rivális Torghelle büntetőjével sokáig vezetett, majd a hajrában Bardhi tizenegyesével egyenlítettek a hazaiak, majd az utolsó percekben Hrepka a semmiből eldöntötte a három pont sorsát.

A szinte tét nélküli Haladás-Paksot a vendéglátók nyerték 2-0-ra.

Jelenleg a Debrecen van kieső helyen, a DVSC pontazonossággal áll a DVTK-val, míg az MTK és a Mezőkövesd egy ponttal előzi őket.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmény – OTP Bank Liga, 29. forduló

Budapest Honvéd – Gyirmót 1-0 (0-0)
Gólszerző: Lanzafame (90+5.)

Diósgyőr – Vasas 2-1 (1-0)
Gólszerző: Szarka (6.), Makrai (85.) ill. Burmeister (71.)
Kiállítva: Lipták (75.)

Ferencváros – Mezőkövesd 3-1 (3-1)
Gólszerző: Böde (19., 29.), Gera (23.) ill. Molnár (38.)

Újpest – MTK 1-2 (0-1)
Gólszerző: Bardhi (83. – tizenegyesből) ill. Torghelle (45. – tizenegyesből), Hrepka (90.)

Haladás – Paks 2-0 (1-0)
Gólszerző: Jancsó (14.), Iszlai (71.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.