Foci

Dárdai Pál felhúzta magát a Bayern elleni meccsen

Futó Csaba
Futó Csaba

2017. 02. 19. 08:31

A Hertha BSC labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Bayern Münchennel, de úgy, hogy a vendégek a 96. percben egyenlítettek Robert Lewandowski találatával. A lengyel csatár gólja igazi kuriózum, a 2004/05-ös szezon óta biztosan nem találta be ilyen későn a Bundesligában.

A lefújás után Dárdai Pál, a berliniek trénere kissé ingerülten válaszolt a Sky Sportsnak:

Úgy érzem, ez egy Bayern-bónusz volt. Ne vegye senki sem támadásnak, amit mondok, de ez nem egy kupameccs volt, hogy 120 percig játsszunk. Az öt perc hosszabbítás után le kellett volna fújni a meccset

– mondta a magyar vezetőedző, aki a sajtótájékoztatóra már higgadtabban érkezett, bár azt azért elmondta, haragudott a játékvezetőre.

„Csapatomra és a szurkolóinkra is nagyon büszke vagyok. Sok lehetőségünk volt, hogy megszerezzük a második gólt, aztán jött a peches hosszabbítás. Túl kell ezen tennünk magunkat és legközelebb a Frankfurtot le kell győznünk” – mondta Dárdai Pál.

A meccs összefoglalója:

A Hertha védője, Sebastian Langkamp is mérhetetlenül csalódott volt a lefújás után. Ő is arról beszélt, hogy a Bayern Münchennel kivételeznek.

Nagyon közel jártunk ahhoz, hogy legyőzzük a Bayernt. De van egy íratlan szabály, hogy a Bayern München nem kaphat ki.

A lefújás után egyébként a pályán is volt némi kakaskodás, Carlo Ancelottit, a müncheniek vezetőedzőjét pedig leköpték. Az olasz szakember cserébe bemutatott a Hertha-drukkereknek.

Fotó: Europress/AFP/Robert Michael

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.