Foci

Messi becsavarta, ahogy csak ő tudja

A Barcelona az argentin zseni pazar találatával jutott tovább az Athletic Bilbao ellenében a spanyol Királykupa negyeddöntőjébe. Mutatjuk az összes gólt.

A bajnokságban döcög a Barca szekere. Miután hétvégén is csak a 90. percben lőtt príma szabadrúgásgóllal mentette Messi a Villareal elleni meccset döntetlenre (1-1), a tabella harmadik helyén állnak.

A bajnokságban lassan egy évet veretlen – tavaly február óta – Real Madrid mögött öt pont a hátrányuk, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Mindezek tetejébe a Király Kupában sem állt túl jól a katalán csapat, mivel egy héttel ezelőtt Bilbaóban 2-1-re vesztették el az odavágót.

Ilyen előzmények után a Camp Nouban került sor szerda este a visszavágóra. A vendégek sérülések és eltiltások miatt elég tartalékosan érkeztek, így nem erőltettek a támadásokat.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

 

A felállt védelmet először Luis Suárez törte fel, egy príma félollós góllal a 35. percben, majd Neymar akadályozták szabálytalanul a 16-oson belül, így büntetőből növelte az előnyt a második félidő elején.

Három perc múlva Enric Saborit szép fejessel válaszolt és tartotta életben a bilbaói továbbjutási esélyt. A hosszabbításba és a büntetőpárbajba vetett baszk reményt a 78. percben Messi egy zseniális szabadrúgással törte ketté.

Érdekesség, hogy Suárez a 120. mérkőzésén a 100. gólját szerezte Barca mezben és emellett még kiosztott 58 gólpasszt is. Erre mondják, nem semmi. Ahogy az sem, hogy az MSN, azaz Messi, Suárez, Neymar trió ezen a mérkőzésen szerezte 300., 301., és 302. találatát.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ, EREDMÉNY

BARCELONA–ATHLETIC BILBAO 3–1 (1–0)
Gól: L. Suárez 35., Neymar 48. – 11-esből, Messi 78. ill. Saborit 51.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik