Az már korábban eldőlt, hogy a magyar U21-es labdarúgó-válogatott nem jut ki a 2017-es Európa-bajnokságra, így a hétfői, görögországi mérkőzésnek tulajdonképpen nem volt tétje. Michael Boris együttesében a bemelegítés közben megsérült Hegedűs János, akinek elmaradt így a debütálása a csapatban, bemutatkozott azonban Szántó Tamás, aki a Rapid Wienben játszik hétről-hétre az osztrák élvonalban.
Szántót a 27. percben kellett lecserélni, miután ő is meghúzódott, majd rögtön utána vezetést szereztek a görögök. Egészen a második játékrészig kellett várni a magyar egyenlítésre, Forgács beadását Mervó fejelte a kapuba az 55. percben. A folytatásból a házigazda görögök jöttek ki jobban, 3-1-re nyertek végül, Mervót második sárgával kiállították az utolsó percekben.
A magyar válogatott 3-3 győzelem és döntetlen mellett négyszer is kikapott. Az Eb-selejtező 4-es csoportjának ötödik helyén zár a csapat, csak a pont nélküli Liechtensteint sikerült megelőzni. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)