Foci

Köteles tíz hónap után védett, edzője nem győzte magasztalni

Köteles László augusztus végén került kölcsönbe a belga élvonalbeli Waasland-Beveren csapatához. Edzője Stijn Vreven nem győzte dicsérni a 31 éves hálóőrt:

Igazi győztes személyisége van. Nagyszerű a kisugárzása, és ő az egyetlen harmincas játékosunk, az egyetlen, akinek valódi tapasztalata van. Erre volt szükségünk. Még úgy is beállítottam, hogy kisebb sérüléssel bajlódott, annyira fontos ő számunkra.

A KRC Genk kötelékébe tartozó kapus hosszú kihagyás után térhetett vissza a pályára, de nem okozott csalódást.

Örültem, hogy ismét védhettem. Kicsit persze furcsa volt tíz hónap után újra pályára lépni, miként az is, hogy az FC Bruges ellen esélytelenként kellett futballoznom. Hallom, hogy valakik azt mondják, ez visszalépés számomra a karrieremben, de ezzel nem értek egyet. Bármi jobb annál, mint ha nem játszom. Most viszont lehetőségem van bebizonyítani egész Belgiumnak, hogy még mindig lehet rám számítani

Köteles 2010 nyarán Diósgyőrből igazolt a Genkhez, amellyel 2011-ben bajnokságot és szuperkupát, két évvel később pedig Belga Kupát nyert, és a nemzetközi porondon is többször védhetett. A rutinos portás legközelebb a St. Truiden elleni szombati bajnokin szomoríthatja az ellenfél támadóit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik