Foci

Nagy lépést tettek Dárdaiék az európai kupaszereplés felé

Közvetlen riválisukat győzték le a berliniek.

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga)26. fordulójában rangadó várt a Dárdai Pál irányította Hertha BSC együttesére, ugyanis a közvetlenül mögöttük álló Schalke 04 gárdáját fogadták. A berliniek harmadikok voltak a találkozót megelőzően, a gelsenkircheniek előtt egy ponttal.

A kilencedik percben már egy ziccer adódott a Hertha előtt, Kalou passza után Darida az ötös elől lőhetett, de a gyenge próbálkozását Fahrmann hárítani tudta. A 21. percben éledezett a Schalke is, Huntelaar fejesét azonban Jarstein lehalászta a bal sarok elől.

A félidő hajrájában megszerezték a vezetést Dárdaiék. Haraguchi körömpassza után Ibisevic tizenegy méterről jobbal a bal alsóba lőtt (1-0).

A fordulás után kilenc perccel egyenlítési lehetőség adódott a vendégek előtt, Aogo az ötös bal sarka elől a túlsó alsó mellé lőtt. A65. percben aztán megduplázták előnyüket a vendéglátók. Egy Darida-szöglet után Stark fejelt az ötösről a jobb felsőbe (2-0).

 

Négy perccel később majdnem meglett a harmadik, de Cigerci megpattanó lövése milliméterekkel kerülte el a bal felsőt. A török közvetlenül utána ziccert rontott, az ötös sarka elől az égbe bombázott.

A győzelem azt jelenti, hogy a Dárdai-csapat már négy ponttal előzi a gelsenkircheni alakulatot. Az is biztos, hogy a Hertha a forduló után is biztosan a dobogón fog állni. A Bundesliga első hat csapata kvalifikálja magát az európai kupaporondra. A fővárosiak a győzelemnek köszönhetően a jelenleg hatodik Gladbachot hat ponttal előzik meg.

Dárdaiék még a Német Kupában is kivívhatják az Európa Ligát, az elődöntőben a Dortmund lesz az ellenfelük.

Eredmény – Bundesliga, 26. forduló

Hertha BSC – Schalke 04 2-0 (1-0)
Gólszerző: Darida (42.), Stark (65.)

Tabella:

1. Bayern München 25 20 3 2 59–13 +46 63
2. Borussia Dortmund 25 18 4 3 59–25 +34 58
3. Hertha 26 13 6 7 35–26 +9 45
4. Schalke 26 12 5 9 37–34 +3 41
5. Mainz 25 12 4 9 34–30 +4 40
6. Mönchengladbach 25 12 3 10 50–42 +8 39
7. Wolfsburg 25 10 7 8 38–32 +6 37
8. Bayer Leverkusen 25 10 6 9 36–33 +3 36
9. Ingolstadt 25 8 8 9 19–26 –7 32
10. Hamburg 25 8 7 10 30–34 –4 31
11. VfB Stuttgart 25 9 4 12 40–49 –9 31
12. 1. FC Köln 25 7 9 9 26–33 –7 30
13. Werder Bremen 25 7 6 12 35–48 –13 27
14. Augsburg 25 6 8 11 30–38 –8 26
15. Darmstadt 25 6 8 11 25–38 –13 26
16. Eintracht Frankfurt 25 5 9 11 28–40 –12 24
17. Hoffenheim 25 4 9 12 26–42 –16 21
18. Hannover 25 5 2 18 22–46 –24 17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik