Foci

Erre az NB2-es gólra még Lionel Messi is büszke lenne

Messi? Neymar? Ronaldo? Ugyan, Wittrédi! Parázs hangulat és csodagól volt a hétvégi Budaörs-Zalaegerszeg (1-5) mérkőzésen.

Eseménydúsra sikeredett a vasárnapi NB2-es rangadó, a Budaörs-Zalaegerszeg mérkőzés. A hazaiak a 23. percben vezetést szereztek, amit az első félidőig sikerült őrizniük. Ahogy kifutottak a pályára a második félidőben valami megváltozott a Pest megyeieknél, három perc alatt két piros lapot gyűjtöttek be. Ezután teljesen szétesett a csapat és a mérkőzés lefújásáig öt gólt sikerült bekapniuk.

Mind közül a ZTE negyedik találata volt a legemlékezetesebb. A kékek középpályása, Wittrédi Dávid a tizenhatosról kívülről bökött alá a labdának és emelte azt át a kapuson. Ilyen gyönyörű gólt nem mindennap látni.

A mérkőzésen elszakadt a cérna a hazaiak trénerénél is, állandóan bekiabált, ezért Miskei Attilát a lelátóra küldte a játékvezető. Távozóban a kispadtól, a tréner tovább dohogott és az iránt érdeklődött, hogy a bíró spori küzd-e még az insomnia tüneteivel. Miskei szó szerint azt kérdezte:

Hogy tudsz aludni éjszaka? Hogy tudsz lefeküdni? Szégyelld magad!

NB2, 17. forduló, eredmény:

BUDAÖRS SC–ZTE 1–5 (1–0)
Gólszerző: Csobánki (1–0) a 23., Forgács A. (1–1) a 62., Daru (1–2) a 74., Wittrédi (1–3) a 80., Wittrédi (1–4) a 85., Városi (1–5) a 92. percben
Kiállítva: Csobánki (második sárga lap után) az 57., Tányéros (Városit buktatta) a 60. percben

Az NB2 állása:

1. Gyirmót FC Győr 17 11 4 2 26–11 +15 37
2. ZTE FC 17 10 3 4 31–15 +16 33
3. Budaörs 17 9 2 6 28–24 +4 29
4. Mezőkövesd Zsóry FC 17 7 5 5 23–20 +3 26
5. BFC Siófok 17 7 4 6 23–22 +1 25
6. Kisvárda 17 6 6 5 32–23 +9 24
7. Soproni VSE-GYSEV 17 7 2 8 25–21 +4 23
8. Aqvital FC Csákvár 17 7 2 8 29–34 –5 23
9. Szeged 2011 17 7 2 8 22–27 –5 23
10. Szolnoki MÁV FC 17 6 3 8 22–25 –3 21
11. Dunaújváros PASE 17 5 6 6 22–25 –3 21
12. Balmazújváros 17 5 5 7 18–25 –7 20
13. Szigetszentmiklósi TK 17 4 7 6 22–31 –9 19
14. Vác FC 17 5 3 9 16–22 –6 18
15. FC Ajka 17 4 5 8 16–25 –9 17
16. Soroksár SC 17 3 7 7 16–21 –5 16

Ajánlott videó

Olvasói sztorik