Foci

Válogatott: Ez már nem az a csapat, amelyik 8-1-re kikapott a hollandoktól

24.hu
24.hu

2016. 02. 22. 18:41

Bernd Storck fejében már nagyjából összeállt a csapat, de egy-egy új játékos bizonyítási lehetőséget kaphat.

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nemcsak a nyári Európa-bajnokságra való felkészülés a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben zajló összetartásának célja, hanem annál messzebb is kell gondolni, írja az MTI.

Az Eb után készen kell állnunk a világbajnoki selejtezősorozatra, ezért olyan fiatalok is velünk vannak, akik a távlati csapat játékosai lehetnek

– mondta hétfői sajtótájékoztatóján a német szakember, aki elárulta, délelőtt aerob teszteket végeztek a játékosok, délután labdás edzés szerepelt a programban, míg kedden taktikai elemeket gyakorolnak, zárásként pedig kétkapus játék lesz.

A csakfoci.hu is idézi a kapitányt, eszerint a német szakember fejében már nagyjából összeállt az Eb-csapat, egy-egy új játékos az edzőmeccseken szóhoz juthat, de nagy változások már nem lesznek.

Strock elmondta, azért is fontos ez a háromnapos összetartás, mert a szakmai stáb tagjai személyesen elbeszélgetnek a futballistákkal, hogy miben kell fejlődniük, mire van szükség tőlük a nemzeti együttesben.

“Mindenképpen olyan ellenfelet szeretnék, amely illik a játékrendszerünkhöz és jó felkészülést biztosít az Eb-riválisok ellen.

De már annak is örülök, ha lesz ellenfél, hiszen február 22. van, így a csapatok többségének már összeállt a programja.

A szövetség tudja, mit szeretnék és igyekszik megoldani, jelenleg két országgal zajlanak a tárgyalások” – válaszolt Storck az MTI kérdésére, hogy májusban milyen típusú válogatottal szeretné, hogy barátságos mérkőzést játsszon a csapata.

A magyar válogatott március 26-án Horvátországot fogadja a Groupama Arénában, erre a találkozóra vasárnap óta kaphatóak a jegyek. A közvetlen Eb-felkészülés során június 4-én a világbajnoki címvédő németekkel játszanak a magyarok Gelsenkirchenben, de az MLSZ májusra még szeretne lekötni egy hazai találkozót.

Elek Ákos és Korcsmár Zsolt kifejtette, nagyon hasznosak ezek az összetartások, mert az amúgy is kiváló csapategység tovább javul ennek köszönhetően. A DVTK Kínából hazatérő futballistája és a Vasasnak a német másodosztályú Greuther Fürth-től szerződtetett védője abban is egyetértett, hogy a létszámcsökkentés jót tett a magyar élvonal színvonalának, mert tapasztalatuk szerint nagyobb lett az iram.

“Örülök, hogy jó csapatokkal játszunk, de ezeken nem eredményben gondolkozom, hanem játékban. Mindig a következő meccsre koncentrálok, de bevallom, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék az Eb-re” – mondta Elek Ákos, aki hozzátette, azt elképzelhetetlennek tartja, hogy nagyon kikapjanak a horvát és a német válogatottól, hiába tartozik mindkettő a világ közvetlen élvonalához.

Szerinte ez a magyar válogatott már teljesen más, mint amelyik például 2013-ban Hollandiában 8-1-re kikapott.

Megjegyezte, Egervári Sándor akkor sok fiatalt épített a csapatba, köztük őt is, és mostanra ezek a játékosok már megfelelő rutinnal rendelkeznek, hogy ilyen kudarc ne fordulhasson elő.

Fiola Attila, a Puskás Akadémia védője arról beszélt, számára előny is lehet, hogy több poszton bevethető. Ezzel arra utalt, hogy amíg klubjában a védelem közepén játszik, addig a válogatottban jobbhátvédként szokott.

A magyar válogatott 44 év után szerepel majd ismét az Eb-n: sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) találkozik az F csoportban. (Nyitókép: mlsz.hu)

A most Telikben készülő keret

Kapusok: Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK), Nagy Gergely (Vasas)

Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK), Juhász Roland (Videoton), Korcsmár Zsolt (Vasas), Lang Ádám (Videoton), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Litauszki Róbert (Újpest), Forró Gyula (Puskás Akadémia), Predrag Bosnjak (Haladás), Leandro de Almeida (Ferencváros)

Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőr), Pintér Ádám (Ferencváros), Kovács István (Videoton), Holman Dávid (Debrecen)

Támadók: Bódi Ádám (Debrecen), Varga Roland (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Ugrai Roland (Haladás), Mervó Bence (FC Sion, svájci)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Suárez majdnem lemaradt a Barca Londonba tartó gépéről
Barcelona's defender Gerard Pique gestures after scoring a goal during the Spanish Copa del Rey (King's Cup) quarter-finals second leg football match FC Barcelona vs Athletic Club de Bilbao at Camp Nou stadium in Barcelona on January 27, 2016.   AFP PHOTO / LLUIS GENE / AFP / LLUIS GENEPiquének nagyon nem jött össze, ami Messinek és Suáreznek igen