Foci

Itt egy magyar futballista, akiről senki nem beszél, pedig lehetne

Vida Kristopher szép csöndesen lejátszott a holland bajnokságban tizenhárom mérkőzést és lőtt egy gólt az Ajaxnak. Ehhez képest nem írnak róla ódákat. Nem magyar, hanem holland menedzsere van, így senki sem tolja a magyar médiában a szekerét, nem ajánlgatják a szövetségi kapitány figyelmébe. Pedig egy erős bajnokság első osztályában kimondottan eredményes félév van mögötte. Csak járja az útját rendületlenül.

Vida Kristopher azzal ünnepelte 19. születésnapját tavaly június 23-án, hogy leigazolta a holland futball állandó “liftezője”, az akkor épp a második vonalban az Eredivisiéről álmodozó De Graafschap. Nem ám valamelyik magyar klubtól, hanem az FC Twentétől.

Új csapatával hatodik helyen végzett a holland másodosztályban, de láss csodát, a rájátszásban három párharcot is sikerrel vettek, így nyártól már ismét a legjobbak között játszhattak a doetinchemiek. Vida ebből az összesen 38 meccses menetelésből nyolc góllal és két gólpasszal vette ki a részét.

A sikerkovács Jan Vreman edző, az alapemberré váló játékosra az első osztályban csatár helyett szélső középpályás poszton számít, de számít rá és ez a lényeg. Idén a 16 bajnokiból csak hármat hagyott ki eddig kisebb sérülés miatt, de decemberben így is gólt lőtt az Ajaxnak.

sport24.hu
Nagy Ádám a piros mezes kapus mellett balra áll, mellette Vida Kristopher Fotó: 24.hu

Vida és az idei év másik 20 éves felfedezettje, az azóta felnőtt válogatott, fradis Nagy Ádám között érdekes párhuzam, hogy a minden sportolónál meghatározó kezdeteket, az első éveiket ugyanannál a nevelőedzőnél, Pesti Tibornál töltötték a Goldballban.

Öt évet játszottak együtt, majd később mindketten a Vasas Pasaréthez kerültek. Innen vált szét a két fiatal pályafutása. Előbbié majdnem kettétört, utóbbi a Magyar Futball Akadémiára sodorta az élet, ahonnan két év után, egy U15-ös válogatott meccsnek köszönhetően vásárolta ki az FC Twente.

24.hu
VidaKristopher – középen – még a Twente mezében Fotó: 24.hu

20 évesen, 48 holland másod és 13 elsőosztályú mérkőzéssel a háta mögött Vidának immár kiváló rálátása van arra, miben is különbözik a két ország futballoktatása leginkább. Kérdésünkre elmondta nála az alap, amit Szalai Lászlónak és Pesti Tibornak köszönhetően megkapott tökéletesen elegendőnek bizonyult. Az olló szerinte nem első sorban 5-12 év között nyílik nagyra.

“Ami az első percben megdöbbentett, kiderült, nem megfelelően passzoltam a labdát a társamhoz. Ez alatt nem azt kell érteni, hogy nem találtam el őt, hanem azt, hogy rossz lábára továbbítottam. Hollandiában mindjárt felhívták a figyelmemet arra, hogy társamnak nem az erősebbik lábára – jobb lábasnál a jobbra, balnál a balra – kell céloznom a labdát, hanem arra, amelyiket nem támadja az ellenfél. Ezt nekem itthon soha senki sem mondta, míg Hollandiában gyermekkortól ezt sulykolják és még a felnőtt futballban is azonnal javítják a hibát, ha valaki elrontja a passzt”

– emelt ki egy alapvetést Vida, aki hozzátette, arrafelé nincsenek futóedzések, egészen kis kortól mindent labdával gyakorolnak, labdás gyakorlatokkal építenek állóképességet is.

Vida Kristophernek tiszta jövőképe van. Szeretne 50-70, lehetőleg első osztályú mérkőzést lejátszani Hollandiában és mivel az Eredivisiéből szép számmal visznek játékosokat Angliába, neki is az a célja, hogy ha méltónak tartják rá, idővel a szigetország felé vegye az irány.

Ehhez két dolog biztosan szükséges. A De Graafschapnak el kellene rugaszkodnia az utolsó, 18. helyről, és meg kellene őriznie az első osztályú tagságát. Ebben Vida Kristopher sok góllal és gólpasszal segíthet a csapatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik