Foci

Serie A: Dráma Nápolyban, 11 perc elég volt az év csodájához

Futó Csaba
Futó Csaba

sportos. 2015. 12. 29. 16:00

Az olasz labdarúgó-bajnokság az utóbbi években veszített a renoméjából, népszerűségét tekintve biztosan lemaradt a többi európai topliga mögött. Érdemes azonban a Serie A történéseit is követni, mert bizony vannak érdekességek. Itt van öt mérkőzés, ami ezért vagy azért, de mindenképpen emlékezetes volt 2015-ben.
Korábban a témában:

Április 4., 29. forduló: Verona – Cesena 3-3 (2-0)

Valami lehetett a levegőben április elején Veronában, igen emlékezetes meccset varázsoltak a pályára a csapatok. Volt ott minden: hat gól, ezek többsége szépségdíjas, ráadásul az előző szezon legnagyobb feltámadását is láthattuk.

A Serie A történetének legidősebb gólkirálya, Luca Toni két találattal segítette övéit 3-0-s előnybe, úgy tűnt, hogy a 62. percben be is lehet írni a három pontot a Hellas neve mellé. A Cesena azonban őrült hajrába kezdett és mindössze 11 perc alatt (!) ledolgozta háromgólos hátrányát. A győztes találat elmaradt, de talán jobb is, lehet azt többen már nem bírták volna idegekkel.

Május 31., 38. forduló: Napoli – Lazio 2-4 (0-2)

Nehéz lenne ennél drámaibb meccset összehozni a bajnokság utolsó fordulójában. Rafa Benítez ekkorra már bejelentette, a szezon végén távozik, az lehetett volna az utolsó nagy dobása, hogy otthon legyőzik a Laziót. A nápolyiak így a dobogón végeztek volna és mehettek volna a BL-selejtezőbe.

Ehhez képest a Lazio már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, úgy festett, hamar megadta magát a Napoli. A hazaiak aztán megrázták magukat a szünetben, Higuaín duplájával pedig sikerült egyenlíteni az idő közben tíz emberre fogyatkozó fővárosiak ellen.

Az argentin csatár hős lehetett volna. Negatív értelemben véve lett az.

A Napoli ugyanis vezetéshez juthatott volna, ám Higuaín az égbe lőtte a tizenegyest. A Lazio a végére tartogatta a válaszcsapást: két csereember, Onazi és Klose a hajrában mattolta Andújart. A rómaiak végeztek harmadik helyen, Benítez pedig vesztesen hagyta ott Nápolyt. Most épp arról mennek a találgatások, mikor és kire cseréli le őt a Real Madrid.

Augusztus 30., 2. forduló: AS Roma – Juventus 2-1 (0-0)

A címvédő Juventus rosszul kezdte a szezont, a rivális fővárosiak pedig csak azért is gondoskodtak arról, hogy ez a rajt a történelemkönyvekbe is bekerüljön.

Merthogy a torinóiak korábban sosem veszítették el első két bajnokijukat.

A Juve egy Udinese elleni zakóval indított, Rómában pedig Gigi Buffonnak köszönhette, hogy nem került korán hátrányba. Na, meg a kapufának, a 24. percben ugyanis az hárított Pjanic lövésénél.

A világbajnok kapus a második félidőben tehetetlen volt Pjanic szabadrúgásánál, Dzeko pedig már emberelőnyben növelte kettőre az előnyt – ez volt a bosnyák első találata római színekben. Dybala szorossá tette ugyan a végjátékot, ám Szcesny bámulatos védést mutatott be a 93. percben, megőrizve csapata győzelmét.

Szeptember 27., 6. forduló: Inter – Fiorentina 1-4 (0-3)

Paulo Sousa szépen építi edzői karrierjét, fokról fokra mássza meg a szamárlétrát. A portugál szakember a Videotont Európa Liga-főtáblára juttatta, utána pedig kezdett feltörni, mint a talajvíz, megfordult a Maccabinál és a Baselnél is. Ebben az idényben már a Fiorentinát irányítja. És állja a sarat.

A Fiorentina a Serie A egyik legkellemesebb meglepetése a szezonban, lement már 17 forduló és az első helyért csatáznak az Interrel. A két rivális a 6. kanyarban találkozott egymással, és ez a meccs nem is annyira a „jósága”, inkább a végeredménye miatt került be a válogatásba, amolyan tisztelgés a Fiorentina őszi teljesítménye előtt.

A Viola valósággal sokkolt mindenkit.

A milánóiak hibátlan mérleggel várták az összecsapást, ötből ötöt nyertek addig a Serie A-ban úgy, hogy mindössze egy gólt kaptak. Jött aztán Handanovic korai hibája, így került korán előnybe a vendég Fiorentina. Sousa csapata megérezte a vérszagot és tulajdonképpen a 23. percre lerendezte a meccset, az Inter azon az estén tehetetlen volt.

Október 31., 11. forduló: Juventus – Torino 2-1 (1-0)

Nem is olyan rég elevenítettük fel, hogy milyen rosszul kezdett a Juventus. Azóta nagyot fordult a világ, a torinóiak menetelésbe kezdtek.

Ennek első állomása az októberi Derby della Mole volt.

Olaszországban nem ritka, hogy egy rangadó unalomba fullad, ez azonban szerencsére nem igaz a legutóbbi torinói rangadóra. A hazai Juventus Pogba bombagóljával szerzett vezetést, amire Bovo válaszolt egy hasonló kaliberű találattal – érdekesség, hogy a gyengébbik lábával lőtt védhetetlenül a léc alá. A lefújásig a Juventus több ízben is eldönthette volna a meccset, ám a kegyelemdöfés a 93. percre maradt, amikor Cuadrado estében juttatta át a labdát a gólvonalon.

A Juve azóta is lendületben van, ezzel együtt összesen hét bajnokit nyert meg zsinórban és már lőtávolon belülre került a dobogó.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.