Foci

Mourinho: Ezután kétszer is meg kell gondolnom, mit mondok

Louis van Gaal és Sir Alex Ferguson után pénteken a Chelsea vezetőedzője, José Mourinho is úgy nyilatkozott, hogy a listavezető Leicester City megnyerheti az angol labdarúgó-bajnokságot.

A Premier League 16. fordulójának hétfő esti zárómeccsén a címvédő Chelsea éppen az éllovas vendége lesz. A londoni Kékek az előző bajnoki évadban éppen ezen a hétvégén veszítették el veretlenségüket 15 meccs után, de így is magabiztosan vezették a tabellát. A Leicester City a kiesés ellen küzdött, december közepéig csupán két találkozót nyert meg.

Az erőviszonyok azóta jelentősen megváltoztak, hiszen a Leicester az első, a Chelsea a 14. helyről várja a hétfői összecsapást, amelynek további pikantériát szolgáltat, hogy a jelenlegi éllovas vezetőedzője, az olasz Claudio Ranieri volt a Chelsea trénere 2004-ig, José Mourinho első időszakának kezdetéig.

Néhány héttel ezelőtt azt mondtam, nem hiszem, hogy a Leicester bajnok lehet. Ezután kétszer is meg kell gondolnom, mielőtt ilyesmit mondok. Az egy dolog, hogy egy csapat szeptemberben az első helyen áll. Az viszont már más, ha decemberben is listavezető

– vélekedett a portugál.

A közelmúltban a Manchester United korábbi és jelenlegi vezetőedzője, Sir Alex Ferguson és Louis van Gaal is úgy vélekedett, a Leicester képes lehet az idény végéig megtartani első helyezését.

Mourinho ismét úgy fogalmazott, hogy a gyenge eredmények miatt eddigi edzői pályafutása legrosszabb időszakát éli mostanság, éppen ezért zavarba ejtő számára, hogy a szurkolók rendszeresen a nevét skandálják. Hozzátette: a Bournemouth-tól elszenvedett múlt hétvégi vereség ellenére úgy látja, csapata fejlődik.

Úgy érzem, képesek vagyunk sorozatban négy-öt meccset megnyerni és a szezon végén negyedikként zárni

– nyilatkozta Mourinho arra utalva, hogy a következő szezonban ismét a Bajnokok Ligájában szerepelne együttesével.

Végül kiemelte: az eredményesebb szerepléshez több gólra lenne szükségük, hiszen a védekezésük a szezonkezdethez képest már stabilizálódott, amit bizonyít, hogy legutóbbi öt tétmeccsükön csak egy gólt kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik