Foci

Vádemelési javaslat egy Fradi-ultravezér ellen

fradi-szurkolók (Array)
fradi-szurkolók (Array)

A gyanú szerint 2014 őszén Kubatov Gábort, az FTC elnökét, családját és a klub több vezetőjét megfenyegette.

Információnk szerint a ferencvárosi klubvezetéssel szemben álló egyik legnagyobb ultracsoport vezetője ellen vádemelési javaslattal az ügyészséghez fordult a nyomozó hatóság. Úgy tudjuk, azért, mert az ultra-vezér a gyanú szerint 2014 őszén Kubatov Gábort, az FTC elnökét, családját és a klub több vezetőjét megfenyegette.

Értesülésünk szerint arról az ultravezérről van szó, aki egy szélsőséges blogot üzemeltet, és korábban több alkalommal összeütközésbe került a hatóságokkal – súlyos testi sértés, kábítószerrel való visszaélés, okirathamisítás miatt összesen nyolc évet töltött rács mögött. A főszurkoló azt a csoportot vezeti, amely olyan tiltott zászlót vitt be és tett ki a Fradi tavalyi Európa-liga meccsére, ami miatt az FTC-t az UEFA Fegyelmi Bizottsága egy nemzetközi kupamérkőzés zárt kapuk mögötti lejátszására ítélte. Ezt a klub idén, a Go Ahead Eagles ellen töltötte le.

Kérdésünkre a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője, dr. Bagoly Bettina  megerősítette a szerkesztőségbe érkezett információt, hogy “az érdeklődött ügyben a nyomozás lezárását követően a nyomozó hatóság az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészségre, ahol az érdemi ügyészi döntés még folyamatban van. Az üggyel kapcsolatban bővebb tájékoztatás csak az érdemi döntést követően adható”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik