Foci

Nincs veszítenivalónk az U20-as vb-n

Bernd Storck, a magyar korosztályos labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya támadófocit vár csapatától. Számunkra hétfőn kezdődik a móka.

Szombaton kezdődött Új-Zélandon az U20-as labdarúgó-világbajnokság, amelyre hat év elteltével jutott ki ismét a magyar válogatott. A csapat – amely tavaly a hazai rendezésű, nem túl sikeres U19-es Európa-bajnokságon szerzett jogot a részvételre azzal, hogy csoportjában harmadik lett – Brazília, Nigéria és a Koreai NDK együttesével csap össze az első szakaszban, s valamennyi mérkőzését a New Plymouth-i, 11 ezer néző befogadására alkalmas Taranaki Stadionban játssza.


Fotó: mlsz.hu

A magyar válogatottat irányító Bernd Storck úgy vélte, rendkívül nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást a négyesből, mert mint emlékeztetett rá, Brazília bármilyen világeseményen a legnehezebb riválisok közé tartozik, míg Nigéria veretlenül nyerte meg az Afrika-bajnokságot. A német szakember nem fogalmazott meg konkrét elvárást az elutazás előtt, de annyit leszögezett, hogy a Koreai NDK elleni első, hétfői mérkőzésen mindenképpen nyerni kell, még azzal együtt is, hogy a riválisról kevés információ áll rendelkezésre. Hozzátette, a másik két meccs biztosan nagyon nehéz lesz, de azokon is támadó futballt vár játékosaitól.

„A keretbe több fiatal tehetség is bekerült március óta, így ez a gárda a jövő csapata. Számunkra nincs veszítenivaló, hiszen a világ legrangosabb korosztályos eseményén veszünk részt. Az első találkozó nagyon fontos számunkra, a jó kezdés meghatározó egy ilyen tornán. Az egyestől a huszonegyes számú játékosunkig mindenkinek örömmel szavazok bizalmat, mert elégedett vagyok a felkészülés során mutatott hozzáállással” – mondta Bernd Storck az mlsz.hu-nak vasárnap, miután a magyar válogatott megismerkedett a Taranaki Stadionnal.

Az E csoport programja (magyar idő szerint)

1. forduló, hétfő:
Nigéria-Brazília, New Plymouth 3.00
Koreai NDK-Magyarország, New Plymouth 6.00

2. forduló, csütörtök:
Nigéria-Koreai NDK, New Plymouth 6.00
Magyarország-Brazília, New Plymouth 9.00

3. forduló, vasárnap:
Brazília-Koreai NDK, Christchurch 7.00
Magyarország-Nigéria, New Plymouth 7.00

A vb-n, amelyen Vad II. István személyében magyar bíró is közreműködik, a 24 csapat hat négyes csoportban küzd meg egymással. Az első két-két válogatott mellett a négy legjobb harmadik jut majd a legjobb 16 közé, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a vb.

A magyar válogatott legutóbb a 2009-es, egyiptomi U20-as világbajnokságon volt ott, s akkor bronzérmesként zárt.

Ez történt eddig a vb-n

Ami a torna eddigi mérkőzéseit illeti, a szombati nyitónap a döntetlenek napja volt: Új-Zéland Ukrajnával (0-0), Argentína Panamával (2-2), Ghána Ausztriával (1-1) ikszelt, a sormintát az USA törte meg, amely 2-1-re verte Mianmart. Vasárnap Kolumbia Katart (1-0), Mali Mexikót (2-0, volt három piros lap a meccsen 1-2 arányban), Portugália Szenegált (3-0), Uruguay pedig Szerbiát győzte le (1-0).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik