“Szimpatikus klub, amelyről a játékosai pozitív véleménnyel vannak” – fogalmazott Koman Vladimir első NB1-es klubjáról. A 36-szoros magyar válogatott labdarúgó 16 évesen hagyta ott a Haladás utánpótlását a Sampdoria kedvéért és azóta közelében nem járt magyar csapatnak, ellenben a tavalyi év feléig volt csak csapata, az orosz FK Uralnak adta a Krasznodar kölcsönbe, de ott sem nagyon számoltak vele. Ahogy fogalmazott, nyáron azért nem fogadta el a Diósgyőr hívását, mert remek ajánlatai voltak, amelyek közül ezek szerint egyik sem jött be.
“Nagyon nehéz időszak áll mögöttem, ez remélem, hogy többet nem fog előfordulni. Nagyon fájt, hogy nem csinálhattam azt a dolgot, amit legjobban szeretek az egész világon. Nem vagyok a topon, de nagyon jó időben tudtam igazolni, előttem áll a téli a felkészülés java” – lelkesedett Koman Vladimir a szerződés kedd késő esti aláírása után.
A helyzet az, hogy jól döntött. Kádár és Elek példája a bizonyíték, Diósgyőrben olyan szakmai munka folyik, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember újraépítse magát és friss erőre kapva ismét megpróbáljon külföldre, a magyarnál jobb bajnokságba igazolni.
Leisztinger Tamás tulajdonos és Árki Gábor klubigazgató nem követ ezzel más politikát, mint a tőzsde alapszabályát, ami futballra valahogy így szól: vegyél bizonyítottan tehetséges, de leketyegett, pillanatnyi állapotát tekintve olcsó játékost, építsd újra és add tovább haszonnal. A DVTK a 2015 téli átigazolási szezonban 700 ezer euróért adott el játékost. Ők bonyolították a magyar transzferek mintegy 70 százalékát.
