Foci

Hertha: Dárdai az első csapatnál is lehet edző

Nyilasi Tibor szerint nincs kizárva, hogy a berliniek felajánlják Dárdai Pálnak az élvonalbeli együttes irányítását.

Mint ismert, Pintér Attila menesztése után Dárdai Pál vállalta el a magyar labdarúgó-válogatott irányítását ősszel. Ez idő alatt három Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést játszott le az együttes: előbb Bukarestből sikerült pontot rabolni, majd nyertünk idegenben Feröer-szigetek ellen, múlt pénteken pedig hazai környezetben győztük le Finnországot. Dárdai negyedik meccse az oroszok elleni barátságos mérkőzés volt, melyen 2-1-re kikaptunk.


Fotó: MTI

A fiatal szakember a napokban visszautazott Berlinbe, hogy egyeztessen az őt 1997 óta alkalmazó Hertha BSC vezetőivel a hogyan továbbról. Nyilasi Tibor csütörtökön azt mondta a Borsnak, nem kizárt, hogy Dárdai párhuzamosan tudná irányítani a berliniek U15-ös csapatát és a magyar válogatottat. Este, a Zuhanyhíradóban ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hertha nem szerepel valami jól a Bundesligában, azaz előfordulhat, hogy leváltják Jos Luhukayt és az sem kizárt, hogy felajánlják Dárdainak az első csapat irányítását.

„Pali az eredményeivel pillanatok alatt előtérbe került. Németországban általában a szamárlétrát végig kell járni, de ez a folyamat ezúttal felgyorsulhat. A sportigazgató mondhatja azt, hogy »itt van Pali, mindenki róla beszél most Magyarországon, legenda a klubunknál«” – idézi a Nemzeti Sport Online Nyilasi Sport TV-ben elhangzott szavait.

Nyilasi szerint, ha ez megtörténik, akkor Dárdai el fogja fogadni a felajánlást. Ha erre nem kerül sor, akkor kerülhet előtérbe a párhuzamos munka.

A válogatott szakmai stábjában dolgozó korábbi kiváló labdarúgó szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége is döntési kényszerben van és elképzelhető, hogy az MLSZ egy állandó, külföldi kapitány szerződtetése mellett dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik