Foci

Ferguson berágott, és olyat tett, amit nem szokott

Nani (nani, manchester united, )
Nani (nani, manchester united, )

A Manchester United – Real Madrid Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját követő sajtótájékoztatón nem jelent meg a skót menedzser. Nehezményezte Nani kiállítását.

A Real Madrid 2-1es győzelmét és továbbjutását hozó mérkőzésen a játékvezető 1-0-as manchesteri vezetésnél az 56. percben vitatható döntéssel kiállította Nanit. José Mourinho azonnal reagált, behozta Luka Modricot, aki kiválóan szállt be, és vezérletével a 69. percben már 2-1-re a vendégek vezettek.

Sir Alex Ferguson annyira berágott a kiállításon, hogy nem jelent meg a mérkőzést követő – amúgy számára kötelező – sajtótájékoztatón, így a másodedző, Mike Phelan volt a szócsöve. „Rendkívül csalódottak vagyunk. Zavarodott a hangulat az öltözőben, a menedzser is mérgelődik, most nem lenne képes a játékvezető döntéséről higgadtan beszélni. Ezért jöttem én helyette. Azt hiszem, az eleget mond. Szerintem mind láttuk a döntést, ami nagyon keménynek tűnt, talán lehetetlennek is abban a pillanatban” – jelentette ki a másodedző Sir Alex távolmaradásának okáról.

A mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy rendben volt a taktika ezen a nagyon fontos mérkőzésen, hiszen 0-0-nál is nyugodtan játszhattott a Manchester, a gól után pedig irányító pozícióba kerültek. Később a játék már teljesen megváltozott. „Elképesztő volt a döntés, de folytatnunk kellett. A Madrid ellen 11 emberrel is nehéz játszani. Csalódottak vagyunk, hogy egy ilyen mérkőzést tíz emberrel kellett befejeznünk” – zárta gondolatait Mike Phelan.

A mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik