Foci

Vereséggel búcsúzott a Videoton Európától

Sándor György (sándor györgy, )
Sándor György (sándor györgy, )

Sándor gólt lőtt, majd kiállították (Fotó: MTI)

Összefoglaló: A csütörtöki eredmény miatt már tétnélküli volt az elhalasztott Sporting Lisszabon – Videoton összecsapás, amelyet pénteken este rendeztek meg. Az első félidő nagy részében a hazaiak birtokolták a labdát, ám veszélyes helyzetet nem tudtak kidolgozni, nem úgy a Vidi, amely négy ziccert is kidolgozott, Renato Neto révén pedig a lécet is eltalálta.

Fordulás után is a hazaiaknál volt többet a játékszer, a 65. percben pedig a vezetést is megszerezte a Sporting, egy szabadrúgás után kipattanó labdát Labyad ágyúzott a hálóba (1-0).

A folytatásban Tujvel nagy védésének köszönhetően maradt meccsben a székesfehérvári együttes, majd a 80. percben a semmiből egyenlített a magyar csapat: Sándor értékesített magabiztosan egy kezezésért befújt büntetőt (1-1). Ez volt a Vidi első találata az EL-főtáblán a második félidőben.

Szinte egyből válaszolt a Sporting, egy szabadrúgás után Viola fejelt gólt szerencsés körülmények közt (2-1), majd nem sokkal később a szándékosan szabálytalankodó Sándort állította ki a játékvezető. A vége így 2-1 lett, a Videoton hat pontjával a G csoport harmadik helyén zárt.

Eredmény – Európa Liga, G csoport, 6. forduló

Lisszabon, Vezeti: Mihalisz Kukulakisz (görög)

Sporting CP – Videoton FC 2-1 (0-0)

Sporting: Marcelo – Insúa, Xandao, Boulahrouz, Cédric – Fernandes, Rinaudo, Ricardo Esgaio – Capel (Pranjic, 85.), Viola, Labyad Vezetőedző: Franky Vercauteren

Videoton: Tujvel – Szolnoki, Caneira, Vinícius, Brachi – Renato Neto, Tóth (Kovács, 73.) – Walter Lee, Sándor, Oliveira (Gyurcsó, 57.) – Nikolics (Paraiba, 73.) Vezetőedző: Paulo Sousa

Gólszerző: Labyad (65.), Viola (82.) illetve Sándor (80. – 11-esből)

Sárga lap: Rinaudo (9.), Fernandes (57.), Cédric (74.), Labyad (84.) illetve Walter Lee (45.), Tóth (54.), Caneira (79.), Vinícius (81.)

Piros lap: Sándor (83.)

 

Az alábbiakban olvasható élő, szöveges tudósításunk.

94. PERC: Kész, vége, a Videoton kikapott 2-1-re és a csoport harmadik helyén zárt az Európa Ligában.

93. PERC: Gyurcsó lódulhatott meg kétszer is a jobb szélen, ám előbb a blokkba lőtt, majd ívelése után tisztáztak Paraiba elől. A túloldalon Tujvelnek kellett fognia Pranjic lövését.

90. PERC: Három perc lesz a ráadás.

SZÖGLET 89’
Sporting
Veszélytelen volt.


88. PERC:
Nagy helyzetet hagyott ki a Sporting, Esgaio lőhetett üresen a tizenhatoson belülről, de mellé lőtt. Labyad is ziccerbe került, de Tujvel védett óriásit.

CSERE 85’
Sporting
Pranjic váltja Capelt.
SÁRGA LAP 84’
Labyad, Sporting
Reklamálásért.
PIROS LAP 83’
Sándor, Videoton
Szándékosan felrúgta ellenfelét.

82. PERC: Szabadrúgást harcolt ki a Sporting a tizenhatos mellett, a középre ívelt labdát Insúa fejelte középre, majd Viola bólintott kapura, a gólvonalon álló Caneira már nem tudott menteni, 2-1…

GÓÓÓL 82’
Viola, Sporting
Közelről fejelt a hálóba.
SÁRGA LAP 80’
Videoton
A gólt megelőzően Caneira sárgult be, majd Vinícius is lapot kapott.


80. PERC: Amennyira váratlan volt a Sporting vezető gólja, annyira a semmiből érkezett a Videoton egyenlítő találata. Brachi tekert középre egy szabadrúgást a szélről, a lisszaboni csapatkapitány, Rinaudo kezére pattant a labda, tizenegyest ítélt a játékvezető. Sándor állt a labda mögé és higgadtan értékesítette a büntetőt, 1-1!

GÓÓÓL 80’
Sándor, Videoton
Bevarrta a büntetőt!
TIZENEGYES 78’
Videoton
Rinaudo kezezett!
SZÖGLET 76’
Sporting
Brachi fejelte ki a rövidre tekert labdát.
SÁRGA LAP 74’
Cédric, Sporting
Elkésett belépőért járt a lap.
CSERE 73’
Videoton
Tóth helyett Kovács, Nikolic helyett Paraiba a pályán.
SZÖGLET 72’
Sporting
Tujvelé a labda.

72. PERC: Tujvel! Labyad lépett ki a leshatáron, egy az egyben vihette a Vidi kapusára a labdát, azonban a hálóőr lábbal védeni tudott.

69. PERC: Gyurcsó próbálkozott meg egy távoli lökettel, de olyan rosszul találta el a lasztit, hogy taccs lett belőle.

66. PERC: A Videoton még nem szerzett gólt a második félidőben az Európa Liga főtábláján.

65. PERC: Gól… Insúa lőtt rá messziről egy szabadrúgást, a kellemetlen löketet Tujvel csak ütni tudta, fogni nem, a fehérvári védelem kissé késve reagálta le a dolgokat, így a leggyorsabban eszmélő Labyad közelről a léc alá bombázott, 1-0…

GÓÓÓL 65’
Labyad, Sporting
Bevarrta a léc alá.
SZÖGLET 58’
Sporting
Tujvel öklözött, majd Viola hibázott ziccerben, végül Boulahrouz lőtt fölé.
CSERE 57’
Videoton
Oliveira le, Gyurcsó be.
SÁRGA LAP 57’
Fernandes, Sporting
Visszarántásért.


57. PERC:
Sándor vállalkozott lövésre távolról, a labda megpattant egy védő lábán, de így is középre ment, Marcelo védett.

SÁRGA LAP 54’
Tóth, Videoton
Szövegelésért.
SZÖGLET 52’
Sporting
Luftot rúgott középen a lisszaboni játékos.


48. PERC:
Az első percekben próbálkozott a Sporting értelmes támadás vezetésével, de ez a műfaj nem megy ma a portugáloknak.

KÖZÉPKEZDÉS 46’
Sporting
Változtatások nélkül megy a második félidő.


45. PERC: Ez volt az első félidő utolsó megmozdulása, nem hosszabbított a görög játékvezető. 45 percnyi játék után 0-0 az állás.

SÁRGA LAP 45’
Walter Lee, Videoton
Egy szerelésnél hagyta ott a lábát.

44. PERC: Egy beívelés után az eddig amúgy jól játszó Szolnoki fejelte ki középre a labdát, ám Insúa lövése elég gyengére sikerült, Tujvel így könnyedén ölelte magához a játékszert.

42. PERC: A hazai játékosok minden egyes rossz megmozdulását hangos füttyszó követi. A csapat és a szurkolók mostanában nincsenek megbékélve egymással.

37. PERC: Tujvel már sokadszorra rúgja ki a labdát a pálya szélére, eddig egyszer sem tudta ezt jól megjátszani a Vidi.

SZABADRÚGÁS 35’
Sporting
Kifejelte az egyik védő.


34. PERC:
Az utóbbi pár perc a találkozó elejére hasonlít: a Sportingnál a labda, de a portugálok nem játszanak veszélyesen, kicsit ötlettelennek tűnnek támadásban.

SZÖGLET 28’
Sporting
Egy csúsztatás után szabadított fel a Vidi védelme.
SZÖGLET 27’
Brachi, Videoton
Két szögletet is rúghatott, egyik sem volt veszélyes.
SZABADRÚGÁS 26’
Brachi, Videoton
Sándort talált meg, aki félfordulatból lőtt, blokkolták.


23. PERC:
Renato Neto vállalkozott a tizenhatos előterében lövésre, jól vette észre, hogy Marcelo kijjebb áll a kapujából a kelleténél, ám a keresztléc kihúzta a csávából a hazai kapust. Nagy gól lett volna, ha beakad.

SZABADRÚGÁS 23’
Labyad, Sporting
Bele a sorfalba.


20. PERC:
Ejj, de kár érte! Nikolics lódult meg minden bizonnyal lesről egy előrevágott labdával, kiszorított helyzetből lőtt, de a labda elakadt Marcelóban. Pedig a hosszún érkezett egy csapattárs, a Vidi csatára akár passzolhatott is volna.

SZÖGLET 20’
Sporting
Tujvel öklözte ki a középre tekert labdát.


17. PERC:
Na, végre! Nikolics volt erőszakos, labdát szerzett az ellenfél tizenhatosán belül, visszagurított Oliveirához, Marcelónak kellett nagyot védenie.

15. PERC: Az előre játék viszont hagy némi kívánnivalót maga után, csak másodperceket töltött eddig a Vidi a hazaiak térfelén.

11. PERC: Eddig jól muzsikál a székesfehérvári védelem, kétszer is sikerült már lesre állítani a lisszaboni csatárokat.

SÁRGA LAP 9’
Rinaudo, Sporting
Caneira lábára lépett rá.


6. PERC:
Eddig egyelőre nem túl izgalmas a mérkőzés, igaz a pálya talaja nem a legideálisabb.

2. PERC: A hazaiaké az első helyzet, egy szép labdajáratás végén Viola bombázott kapura, jócskán fölé ment.

KÖZÉPKEZDÉS 1’
Videoton
A pirosban játszó Videoton kezdte a mérkőzést.


Köszöntjük a kedves olvasóinkat. Ma biztosan lesz mérkőzés, mivel egy csepp eső sem esett Lisszabonban. Estére kissé felélénkült ugyan a szél, de amúgy egész nap sütött a nap.

Előzetes: Sajnos már egy tétnélküli összecsapás vár a Videotonra Lisszabonban, ugyanis a Genk és a Basel csütörtöki döntetlenje miatt a székesfehérvári együttes már egy győzelem esetén sem érhet oda a második, továbbjutást érő helyre. A Basel ellen 2-1-re nyert hazai pályán Paulo Sousa legénysége, azonban a visszavágón 1-0-ra kikapott, az egymás elleni eredmény, egészen pontosan az idegenben lőtt gól pedig a svájciaknak kedvez a végelszámolásnál.

A mérkőzést szokatlan időpontban, pénteken este játsszák, ez azért van, mert csütörtökön egész álló nap esett az eső a portugál fővárosban, a pálya pedig így használhatatlanná vált.

Ugyanakkor nem szabad keseregni, a Sporting és a Basel elleni győzelmek óriási sikerek a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében, már az is nagy szó, hogy számolgatni kellett egy európai kupasorozat csoportkörének utolsó fordulója előtt. A Videoton pénteken már mindenféle teher nélkül játszhat a Sporting otthonában, a székesfehérváriak célja pedig az európai kupaporondtól való méltó búcsú lehet.

Erre a több sebből vérző Sporting ellen minden esélye megvan Nemanja Nikolicséknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik