Foci

Angol-, német- és spanyol-henger, portugál vereség

Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )
Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )

A világbajnoki selejtezők pénteki körében több nagyarányú győzelem is született, de kisebb meglepetésre Portugália kilapott, Svédország pedig megszenvedett a sikerért.

Számunkra a nap legfontosabb meccse természetesen a magyar csapat tallinni vendégszereplése volt, és válogatottunk nyert is 1-0-ra Hajnal Tamás góljával.

A többi mérkőzésen azonban születtek érdekes eredmények, de először lássuk, kik azok, akik nagyon simán hozták a pénteki kört.

A németek 6-1-re nyertek Írországban úgy, hogy Kroos és Reus duplázott, így a Nationalelf őrzi veretlenségét a C csoportban, ahol a svédek üldözik Kloséékat: az északiak a kötelezőnek tűnő, Feröer-szigetek elleni összecsapás megizzasztotta, hiszen a kiscsapat vezetett, majd Kacaniklic és a PSG támadója fordítani tudtak.

A világ- és Európa-bajnok spanyolok néggyel tömték ki Fehéroroszországot, Pedro mesterhármast jegyzett. Így a La Roja hatpontos az I jelű csoportban, csakúgy, mint a francia alakulat. Kedden egyébként épp ez a két együttes csap majd össze, a forduló szuperrangadóján.

Az eddig gyengélkedő Izrael idegenben lőtt hatot Luxemburgnak, míg Anglia Rooney vezérletével meg sem állt ötig: ennyit kapott San Marino a Wembleyben, kettőt az új csapatkapitánytól, kettőt Welbecktől, egyet pedig OxladeChamberlaintől.

Az olaszok helyzete már nem ilyen egyértelmű: 1-1-es első félidő után még kettőt lőtt a világbajnoki ezüstérmes, de az örmények sokáig partiban voltak.

A játéknap talán legnagyobb meglepetéseként Cristiano Ronaldóék az oroszok ellen kapituláltak, ráadásul nem is akármilyen góllal: egy három érintős akció végén Kerzakov talált be, győzelemhez juttatva a Szbornaját, akik így helyzeti előnybe kerültek a luzitánokkal szemben.

Videó – remek találttal nyertek az oroszok:

Eredmények – világbajnoki selejtezők, 3. forduló
A csoport:
Macedónia-Horvátország 1-2 (1-1)
Szerbia-Belgium 0-3 (0-1)
Wales-Skócia 2-1 (0-1)

B csoport:
Örményország-Olaszország 1-3 (1-1)
Bulgária-Dánia 1-1 (1-1)
Csehország-Málta 3-1 (1-1)

C csoport:
Feröer-szigetek – Svédország 1-2 (0-0)
Kazahsztán-Ausztria 0-0
Írország – Németország 1-6 (0-2)

D csoport:

Törökország-Románia 0-1 (0-1)
Hollandia-Andorra, Rotterdam 3-0 (2-0)
Észtország-Magyarország 0-1 (0-0)

E csoport:

Albánia-Izland 1-2 (1-1)
Svájc-Norvégia 1-1 (0-0)
Szlovénia-Ciprus 2-1 (1-0)

F csoport:

Luxemburg-Izrael 0-6 (0-3)
Oroszország-Portugália 1-0 (1-0)

G csoport:

Liechtenstein-Litvánia 0-2 (0-0)
Szlovákia-Lettország 2-1 (2-0)
Görögország – Bosznia-Hercegovina 0-0

H csoport:

Moldova-Ukrajna 0-0
Anglia-San Marino 5-0 (2-0)

I csoport:

Finnország-Grúzia 1-1 (0-0)
Fehéroroszország-Spanyolország 0-4 (0-2)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik