Foci

A BATE edzője szerint egyformák az esélyek

bate boriszov (bate boriszov, )
bate boriszov (bate boriszov, )

A labdarúgó BL 3. selejtezőkörében a DVSC-TEVA az idegenbeli 1-1 után kedden este fogadja a fehérorosz BATE Boriszovot, az ellenfél edzője optimista.

 

A vendég fehérorosz csapat az első negyedórától eltekintve zárt kapus edzést tartott tegnap a mai meccsnek otthont adó nyíregyházi stadionban.
A tréning után a BATE Boriszov vezetőedzője, Viktor Goncsarenko egészséges optimizmussal nyilatkozott.
A fiatal tréner nem volt bőbeszédű, a továbbjutással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye van.
“Nem érzem, hogy nehéz helyzetben lennénk az 1-1 miatt, voltunk már ennél rázósabb szituációban is – mondta Goncsarenko. – Vár még ránk kilencven perc, majd eldől, melyik csapat harcolja ki a továbbjutást, nekünk és a Debrecennek is ötven-ötven százalék az esélye. Az olimpiáról visszatérő labdarúgók közül négyen utaztak el velünk, jó állapotban vannak, de még nem döntöttük el, hogy kezdőként számítok-e rájuk. Ugyanannyi esélyük van bekerülni, mint a többieknek. Az első meccsen a Debrecen játéka nem okozott meglepetést, valójában ezen a szinten már minden ellenfelet nagyon komolyan veszünk és jól felkészülünk rájuk. Ahhoz, hogy nyerjünk, a játékunkon javítani kell.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik