Foci

Bombameglepetés a halálcsoportban

holland-dán (holland-dán)
holland-dán (holland-dán)

A végső sikerre is esélyesnek tartott hollandok 1-0-ra kikaptak Dániától a labdarúgó-Eb B csoportjának nyitómérkőzésén.

A csoport és egyben az Európa-bajnokság egyik esélyesének kikiáltott Hollandia az első félidőben meglepte a világot és a narancsszínbe öltözött drukkerhadat. Mert hogy meglehetősen indiszponált volt az Oranje elöl és hátul is, erre pedig a dánok hamar ráéreztek.

Az instabil holland védők között Michael Krohn-Dehli tört kapura, és Stekelenburg lábai között megszerezte a dánok vezető gólját.

Michael Krohn-Dehli vezetéshez juttatta Dániát:

A hollandok természetesen megpróbáltak minnél gyorsabban egyenlíteni, de van Persie és Afellay mellétrafált, Robben pedig a kapufát találta el.

A szünet után a hollandok egykapuztak, főleg Sneíjder veszélyeztetett, de a kósza dán ellentámadások gólveszélyt jelentettek, köszönhetően a változatlanul gyenge védelemnek.

A félidő derekán Bert van Marwijk behozta van der Vaartot és Huntelaart, akik rögtön nagy helyzetbe bonyolódtak. A hajrára bejött Kuyt is, de ez sem segített a vb-ezüstérmesen, a hollandok a végén már egymást is zavarták a gólszerzés feletti nagy igyekezetükben.

Az 1992-es Európa-bajnok Dánia 1-0-ra legyőzte Hollandiát, és egyelőre vezeti a B csoportot, amelynek a második meccse, a német-portugál derbi 20.45-kor kezdődik.

A Sport24 élő, szöveges közvetítésben számolt be a holland-dán meccsről.

Eredmény – labdarúgó-Eb, B csoport, 1. forduló

Hollandia-Dánia 0-1 (0-1)

Harkiv, Metaliszt Stadion, 39000 néző. Vezette: Skomina (szlovén)

Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel (Kuyt, 84.), Heitinga, Vlaar, Willems – N. de Jong (van der Vaart, 71.), Van Bommel – Robben, Sneijder, Afellay (Huntelaar, 71.) – van Persie. Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk

Dánia: S. Andersen – Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen – Kvist, Eriksen (Schöne, 74.), Zimling – Rommedahl (Mikkelsen, 84.), Bendtner, Krohn-Dehli. Szövetségi kapitány: Morten Olsen

Gólszerző: Krohn-Dehli (24.)

Sárga lap: van Bommel (65.), illetve S. Poulsen (79.), Kist (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik