Foci

Megyeri hosszabbított Pireuszban

Megyeri Balázs három évvel meghosszabbította szerződését a görög labdarúgó-bajnokság győztesével, az Olympiakosz Pireusszal.

A még csak 22 esztendős magyar kapus 2010 júniusában igazolt a hellén csapathoz a Ferencvárostól, azóta pedig beverekedte magát a görög sztárklub kezdőjébe, kirobbanthatatlan a kapuból. Ennek eredményeképp hosszabbított az együttessel, további három évig szól majd a szerződése.

„Nagyon örülök, hogy az Olympiakosznál maradok. Bajnokságokat és kupákat akarok nyerni a csapattal és az európai kupaporondon is sikeres lennék a csapattal. Megtisztelő egy ilyen szurkolótábornak játszani, arra kérném őket, hogy a továbbiakban is álljanak a csapat mellett” – adott ki közleményt Megyeri Balázs a hosszabbítás után. A kapust egyébként többen is megkeresték a Bundesligából és a Premier League-ből is, az Evertont meg is nevezték korábban, ám végül a maradás mellett döntött.

Megyeri már két bajnoki aranyat szerzett a Pireusszal, ebben a szezonban pedig a Görög Kupa is a vitrinbe került. Az Olympiakosz a Bajnokok Ligája főtábláján is remekelt, éppen csak lecsúszott a továbbjutásról a csoportjában, majd az Európa Ligában egy már szinte megnyert párharcot követően pottyant ki a nyolcaddöntőben.

Megyeri a Metaliszt Harkiv elleni visszavágón kapitulált, 911 megszakítás nélküli perc után kapott gólt. Az egész idényben mindössze 14-szer vették be a kapuját. Honfitársunk így a szezon végén nem akármilyen kitüntetésben részesült, őt választották ugyanis a legjobb Görögországban védő kapusnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik