Foci

Nem jött össze a duplázás a Juvénak

Az olasz labdarúgó-bajnokságot megnyerő Juventus 2-0-ra kikapott a Napolitól az Olasz Kupa római döntőjében.

Álomrajtot vett vasárnap a Napoli a fővárosi fináléban, a nápolyiak már az első percekben vezetést szerezhettek volna, Marco Storari kapus azonban védeni tudta Hugo Campagnaro helyzetét. A Juve a 19. percben vezetett először veszélyes támadást, Alessandro Del Piero lövését azonban idejében sikerült blokkolni.

A játék innentől kezdve hagyott némi kívánnivalót maga után, a félidő hajrájában még Marchisio és Del Piero tesztelte De Sanctis reflexeit, a kapus pedig nem vallott szégyent.

A második félidőben is a Napoli kezdett jobban, majd a 63. percben büntetőt rúghatott a csapat, Storari szabálytalankodott sárga lapot és büntetőt érően, Cavani pedig belőtte a tizenegyest. A bekapott gól után próbált újítani a Juventus, ám ezen a napon nem nagyon akartak összejönni a dolgok az Öreg Hölgynek, Pepe pedig kihagyta a csapat legnagyobb helyzetét a 74. percben.

A hajrában Hamsik biztosította be a Coppa Italia-győzelmet, majd a legvégén még kiállították Fabio Quagliarellát könyöklésért. 2-0-s sikere után a Napoli története során negyedszer emelhette magasba a trófeát, legutóbb 1987-ben. A Juventusnak nem jött össze az a bravúr, hogy minden fronton veretlen maradjon az együttes.

A találkozó összefoglalója:


Juventus 0 – 2 Napoli footyroom.com by Futbol2101

Alessandro Del Pierónak ez volt a búcsúmeccse a Zebrák színeiben. Az ikont, aki 1993 óta szolgálta a torniói sztárklubot a 68. percben cserélte le Antonio Conte.

Eredmény – Olasz Kupa, döntő
Napoli-Juventus 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Cavani (63. – 11-esből), Hamsik (83.)
Piros lap: Quagliarella (Juventus, 90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik