Foci

Félszázan jelentkeztek oroszlánszelídítőnek

Többtucatnyi labdarúgóedző ülne le szívesen Szenegál válogatottjának kispadjára, az eddigi szövetségi kapitányt februárban kirúgták.

A Szenegáli Labdarúgó-szövetség (FSF) kedden bejelentette, hogy eddig 54-en jelentkeztek a 2002-ben Afrikai Nemzetek Kupája-ezüstérmes, ugyabban az évben vb-negyeddöntős válogatott irányítására.

A nemzeti tizenegy az idei afrikai kontinensviadal után maradt edző nélkül, átmenetileg Karim Sega és Aliou Cissé vezeti a munkát. A korábbi kapitányt, Amara Traorét azért menesztették, mert a “Terangai Oroszlánok” egyetlen pontot sem szereztek a csoportkörben a későbbi győztes Zambia, illetve a társrendező Egyenlítői-Guinea és Líbia ellen.

Jelenleg az önéletrajzok alapos átvizsgálása folyik a szenegáli szövetségben.

„Szeretnénk, ha a csapat újra olyan sikeres lenne, mint korábban. Fontos, hogy a majdani kapitány a fiatal tehetségekből a legtöbbet hozza majd ki, és országunk labdarúgásának fejlesztésével is foglalkozzon – nyilatkozott Augustin Senghor, az FSF elnöke. – Ha találunk egy ideális szakembert, rögvest felkeressük. Akkor is, ha nem jelentkezett a státuszra.”

Mások mellett Massimo Ficcadenti, a Cagliari volt edzője, illetve Elie Baup, a Bordeaux és a Saint-Étienne egykori trénere is jelentkezett a szenegáli munkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik