Foci

Ranieri és Moratti válságtanácsot tart

Massimo Moratti, a hullámvölgyben lévő Inter elnöke találkozóra hívta Claudio Ranieri edzőt, közben már van, aki kacsingat a milánói kispad felé.

Az Internazionale nyolc meccs óta nyeretlen, a Seria A tabelláján már inkább a közép-, mint az élmezőnyhöz tartozik, ráadásul a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének odavágóján 1-0-ra kikapott Marseille-ben.

“Rácsörgök Ranierire, aztán megbeszélünk egy találkozót, hogy kitaláljuk, mi legyen. Azt hittem, lelkileg már túljutott a csapat a mélyponton, de ez a játékban még nem látszott meg” – mondta Moratti, aki elhárította a Ranieri esetleges menesztését firtató kérdést.

Moratti az Inter vezérkarának két másik tagjával, Marco Branca technikai igazgatóval és Piero Ausilio sportigazgatóval már áttekintette a helyzetet, mielőtt találkozna Ranierivel, aki nem számít a menesztésére.

Persze a levegőben benne van az edzőcsere, például a másodosztályú Pescara cseh edzője, Zdenek Zeman is képbe került állítólag, az érintett azt mondta, hogy bár nem kereste senki az Intertől, és per pillanat a Pescara sikeréért dolgozik, nem tudhatja, hogy mit hoz a jövő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik