Foci

Fellebbez a Bayern

A bajorok túl szigorúnak tartják Franck Ribéry hárommeccses eltiltását.

A Bajnokok Ligája döntőjébe jutott müncheniek nem fogadják el az UEFA fegyelmi bizottságának döntését, így fellebbeznek a három mérkőzésre eltiltott Franck Ribéry ügyében. A francia szélsőt Roberto Rosetti játékvezető durva szabálytalanságáért kiállította az Olympique Lyon elleni elődöntő első, müncheni találkozóján.

A francia sztár az Allianz Arenában rendezett odavágón elvesztette a labdát, majd kíméletlenül megtaposta Lisandro Lopez bokáját. A játékvezető habozás nélkül pirossal büntette az addig még nem szabálytalankodó franciát, akin az sem segített, hogy argentin áldozata a találkozót követően megvédte, mondván aligha volt szándékos a bajor szélső mozdulata.

„A UEFA jogilag hibázott, amikor azzal indokolta döntését, hogy Ribéry erőszakot követett el. Az FC Bayern ezt a magyarázatot nem fogadhatja el, sőt, koholtnak tartja, így minden eszközt megragad, hogy megváltoztassa a verdiktet” – állt az egyesület közleményében. „Ribéry ügyében nem állja meg a helyét a testi sértés sejtetése, elsősorban azért nem, mert belépője nem volt szándékos, ráadásul Lisandro Lopez minden további nélkül folytatni tudta a játékot.”

A BL fináléjára május 22-én kerül sor Madridban, a Bayern ellenfele a címvédő Barcelona vagy az olasz Inter lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik