Foci

Az UEFA-t bírálta a Barcelona

A katalánok sportigazgatója szerint el kellett volna halasztani az Inter elleni BL-elődöntőt.

Az FC Barcelona sportigazgatója, Txiki Begiristain az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) bírálta, amiért nem próbálta meg elhalasztani az Internazionale elleni, keddi Bajnokok Ligája-elődöntőt, így a spanyolok a légtérzár miatt csaknem 1000 km-es buszútra kényszerültek.

A korábbi spanyol válogatott a Marca című sportnapilap internetes kiadásának nyilatkozva hétfő este úgy fogalmazott, érthetetlen, hogy az UEFA még csak meg sem vizsgálta annak a lehetőségét, hogy más időpontban játsszák le Milánóban az első összecsapást.

“Az, hogy egy csapat manapság ilyen hosszú utazást kénytelen végigszenvedni a BL-elődöntőt megelőzően, egyszerűen felfoghatatlan modernizált világunkban – mondta Begiristain. – Egyértelmű, hogy ez az olaszoknak kedvezhet.”

A sportigazgató hozzátette ugyanakkor, tisztában van vele, hogy a sűrű program és a június 11-én kezdődő világbajnokság miatt nehéz lett volna olyan napra áttenni a mérkőzést, amely mindkét félnek megfelel.

“Ezzel együtt jobb lett volna elkerülni, hogy az egyik gárda hasznot húzzon a másik hosszú és fárasztó utazásából” – nyilatkozta a 45 éves sportvezető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik