Foci

Torres: a távozók miatt gyenge a Liverpool

A spanyol támadó szerint a sérülések, és a játékoseladások miatt teljesít idén ilyen gyengén a Liverpool.

Tavaly sokáig versenyben voltak a vörösök a bajnoki címért, idén azonban az sem biztos, hogy megcsípik a negyedik, utolsó BL-szereplést érő helyet. Rafa Benítezzel a Liverpool először búcsúzott a Bajnokok Ligája csoportkörében, és az FA-kupában is hamar kiestek a másodosztályú Reading ellenében.

A csapat Európa-bajnok támadója, Fernando Torres szerint több tényező is közrejátszott a formahanyatlásban, a legfontosabb, hogy a távozó játékosokat nem sikerült pótolni: „Nagyon hamar komoly ponthátrányt szedtünk össze a bajnokságban, és ez mentálisan sokat kivett a csapatból. Ráadásul rengeteg volt idén a sérültünk.”

„A tavalyi szezont követően nyáron tovább kellett volna erősíteni a keretet, de a körülmények másképp alakultak, és jó néhány kulcsember elhagyott minket. Alvaro Arbeola, Sami Hyppia és Xabi Alonso eladása alaposan visszavetette a csapatot” – elemezte a történteket a spanyol támadó.

„Arbeola nagyon fontos tagja volt a keretnek, több poszton is képes volt kimagaslóan játszani. Sami nem játszott ugyan minden héten, de ha a pályán és az edzéseken is mindig kiváló munkát végzett. Xabi? Nagyon ritka az ilyen játékos. Ő volt a csapat motorja, akinek a pótlását nehéz megoldani” – vélekedett Torres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik