Sport

Piros zászlóval félbeszakadt Micheliszék versenye

Vasárnap a kínai versenyeket rendezték a túraautó-világbajnokságon, viszont végül csonka lett a versenynap, mert szakadt az eső. Az első, fordított rajtrácsos futamon Michelisz Norbert a kilencedik helyről indult (a második volt az időmérőn), majd felküzdötte magát a negyedik helyig.

A második, a főfutam az elsőhöz hasonlóan biztonsági autó mögött indult, mert az eső egyre csak zuhogott. A negyedik körig voltak kint a pilóták, akkor aztán piros zászlóval félbeszakították a versenyt.

A pilóták fél pontokat kaptak, a második Michelisz ez esetben 11,5-öt.

Az első futamon 12-őt szerzett, azaz összesen 23,5 ponttal zárta a sanghaji hétvégét. Ezzel összetettben a harmadik helyen áll. Thed Björk vette át a vezetést, a svédnek 200,5 pontja van összes, a kínai állomást barcelonai edzésbalesete miatt kihagyó Tiago Monteirónak 200 van, Michelisznek 198,5.

Az első futamon az argentin Esteban Guerreri, a másodikon honfitársa, Néstor Gurilami végzett az élen. Nagy Dániel az első versenyen a nyolcadik, pontszerző helyen végzett, Szabó Zsolt pedig éppen csak kicsúszott az első tízből, 11.-ként zárt.

Fotó: Europress/DPPI/Frederic Le Floch

Ajánlott videó

Olvasói sztorik