Sport

A kalapácsvető Halász Bence 11. lett az atlétikai vb-n

Pályafutása első felnőtt versenyén a 11. helyen végzett a 20 éves junior-világbajnok, idén U23-as Európa-bajnok Halász Bence a férfi kalapácsvetők világbajnokságán, Londonban. Halász a döntőbe egyetlen dobással került be, viszont a legjobb 12 között nem jött ki a lépés.

Az első dobása mindössze 70.89 méter lett, a másodiknál rontott, a harmadik, továbbjutásért elvégzett kísérlet pedig 74.45 méterig juttatta.

Halász egyetlen magyarként jutott a kalapácsvetők döntőjébe, miután a 2012-es olimpiai bajnok Pars Krisztián már korábban kiesett.

Nagyon jól éreztem magam, és büszke vagyok magamra, hogy az első világversenyemen bekerültem a 12-es döntőbe. Többet vártam magamtól, de azért a kis büszkeséggel töltött el, hogy a harmadik dobásommal sikerült javítanom. Az első két dobásnál kicsi hibákat vétettem, amelyek pont elegendőek voltak ahhoz, hogy az először annyit dobjak, amennyit, a másodiknál pedig kilépjek. Nekem úgy tűnik még időre van szükségem, de majd két év múlva… És akkor már nem a döntő lesz a cél

– mondta a verseny után Halász Bence.

Eredmény

1. Pawel Fajdek (POL) – 79.81

2. Valerij Pronkin (ANA) – 78.16

3. Wojciech Nowicki (POL) – 78.03

11. Halász Bence (HUN) – 74.45

Ajánlott videó

Olvasói sztorik