Sport

Történelmi csapatsiker tornában az EYOF-on

Remekül szerepelt a Fehér Nóra, Schermann Bianka, Bácskay Csenge összeállítású leány tornászválogatott a Győrben zajló Európai ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. A csapatversenyben a 4. helyen végeztek a magyarok, továbbá Schermann Bianka egyéni összetettben és talajon, Fehér Nóra egyéni összetettben, Bácskay Csenge pedig ugráson és talajon kvalifikálta magát a szerenkénti döntőkbe.

Draskóczy Imre női szövetségi kapitány tájékoztatása szerint az együttes kitett magáért, nagyon szépen tornáztak a lányok, olyannyira, hogy 103.600 ponttal a 4. helyen zártak, amellyel sporttörténelmet írtak.

A csapateredmény az önmagában egy történelmi siker, amikor legeslegelőször elvállaltam a szövetségi kapitányi feladatot, akkor azt mondtam, hogy a csapateredményt tartom egy kapitányi eredménynek, és azt gondolom, hogy azt mutatja, hogy hogyan tudjuk ezt közösen, a kollégákkal együtt összefogni. Az, hogy Magyarország bejut a negyedik helyre, ez mindenképp sporttörténelmi eredmény, hiszen Európában még nem voltunk ilyen helyen.

Egyéni összetettben mind a három magyar versenyző bejutott a 24-es döntőbe, azonban nemzetenként csak kettő indulhat, így a kapitány a magyar torna eredményességét figyelembe véve úgy döntött, hogy Schermann Bianka és Fehér Nóra versenyzik a csütörtöki döntőben, ugyanis Bácskay Csenge pénteken ugráson, szombaton pedig talajon döntőzik, és szeretné, ha frissen tudna a szerekhez lépni. Bácskay talajon a harmadik, ugráson a hetedik helyről várja a finálét, csakúgy, mint Schermann, aki szintén talajon a nyolcadik pozícióban zárt a selejtezőben.

Csütörtökön a fiú és lány egyéni összetett döntője következik, ahol Mészáros Krisztofer, Schermann Bianka és Fehér Nóra lesz érdekelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik