Sport

A negyeddöntő jelentette a végállomást az Eb-n a címvédő női 3×3-as kosárválogatottnak

24.hu
24.hu

2017. 07. 09. 20:10

A magyar női válogatott a negyeddöntőig jutott az Amszterdamban zajló 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.

Károlyi Andrea szakvezető csapata címvédőként és világbajnoki ezüstérmesként érkezett Hollandiába, ahol első csoportmérkőzésén 18-6-ra legyőzte Romániát, majd 14-10-re kikapott Svájctól. Ezzel a Bozóki Bettina, Medgyessy Dóra, Süle Krisztina, Theodorean Alexandra összeállítású gárda az A jelű trió másodikjaként jutott be a vasárnapi negyeddöntőbe, ahol 17-11-re alulmaradt a franciákkal szemben.

Ami a férfiakat illeti, a nemzetközi szövetség honlapja szerint Csirke Ferenc együttese a csoportkörben előbb 21-13-ra kikapott a világbajnok szerbektől, majd 18-15-re a spanyoloktól, így nem jutott tovább.

Az olimpia programjába júniusban bekerült szakágban egy térfélen küzdenek a csapatok. Egy mérkőzés tíz percig tart, s egyszerre kettő vagy egy pontot lehet szerezni olyan formán, hogy az öt az öt elleni játékban hárompontosnak számító kosarak itt kettőt érnek, az összes többi dobásfajta – így a büntető is – pedig egyet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Illustration of a long shadow European Union flag with  a no trespassing signal
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.