Sport

Szilágyi Áron és a MOL 120 tehetséges sportolót támogat idén

120 fiatal 29 millió forint értékben részesül támogatásban a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatának keretén belül.

A MOL Új Európa Alapítvány eredményhirdetésére a Nagy Sportágválasztón került sor, ahol az olimpiai bajnok Szilágyi Áron adta át az elismerő okleveleket.

Összesen 600 pályázat érkezett 40 különböző sportágból. Idén a támogatottak között szerepel többek közt Pusztai Liza junior Európa-bajnok kardozó és Milák Kristóf ifjúsági Európa-bajnok úszó is.

Sokan kérdezték már tőlem, mi kell inkább a sikerhez: tehetség vagy szorgalom? Azt vallom, hogy ha valaki tehetséges, akkor bárhol is kezd el sportolni, megtalálja az utat a sikerhez. Ugyanakkor a siker egyben visszacsatolás is az elvégzett munkáról, hogy megéri ennyit dolgozni. A tehetség jórészt adottság, a szorgalom pedig elsősorban akarat kérdése, de talán mindkettőnél fontosabb a fiatal sportolók számára, hogy legyenek céljaik, álmaik, mert ezekért mindig érdemes küzdeni

-mondta Szilágyi Áron.

A MOL Tehetségtámogató Programban eszközvásárlásra vagy útiköltséghez igényelhetnek támogatást azok a 10-18 év közötti fiatal tehetségek, akik hazai vagy nemzetközi versenyeken jó eredményeket értek el, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük.

A MOL Új Európa Alapítvány az utánpótlássport, valamint a művészeti és természettudományos pályára készülők támogatására jött létre 2006-ban, és eddig több mint 4000 tehetséges gyermeknek nyújtott támogatást több mint fél milliárd forint összegben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik