Bátori Bence (bátori bence, )
Sport

Magyar világbajnokkal erősített a bombaerős bajnokcsapat

24.hu
24.hu

2017. 05. 13. 06:32

Korábban a témában:

Szolnokon, a férfi vízilabdabajnoknál folytatja pályafutását Bátori Bence.

A 25 éves világbajnok az ob I-ben idén is harmadikként végzett OSC-től igazolt át a Zagyva-parti város elitcsapatához, amelyhez két esztendőre írt alá -írja az MTI.

Az elmúlt években három alkalommal hívtak, most, a negyediknél gondoltam úgy, hogy elérkezett az idő, és elfogadtam az ajánlatot. Úgy tudom, hogy a világ egyik legjobb játékosának helyére hívnak, és ez természetesen külön megtiszteltetés. Mindig is szerettem volna Cseh Sándorral együtt dolgozni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a közös munka

– nyilatkozta a pólós.

Érdekesség, hogy eddig mindig háromévente következett be a klubváltás Bátori pályafutásában, aki a Honvédnél, az Egernél és legutóbb OSC-nél is egyforma időt töltött el. Új csapatánál az a célja a gólerős játékosnak, hogy magyar bajnok legyen. Hozzátette, hogy az új szezonra várhatóan még jobban megerősödik a hazai ob I.

Az OSC nagyon erős igazolásokat fog még bejelenteni, a Fradiból is “bombacsapat” lesz, az Eger pedig mindig nagyon jó. Azt gondolom, hogy négy csapat pályázhat joggal a következő bajnoki címre

– nyilatkozta Bátori Bence.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Harry Potter author J.K Rowling attends the world premiere of Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 2 in central London on July 7, 2011.  Thousands of Harry Potter fanatics screamed for the stars of the epic movie series as they hit the London red carpet for the final film's world premiere.
AFP PHOTO / CARL COURT / AFP PHOTO / CARL COURT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.