Sport

Megvan a budapesti ATP-torna első győztese

A francia Lucas Pouille nyerte meg az első, 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású budapesti férfi ATP-tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben magabiztosan legyőzte a brit Aljaz Bedenét.

Az előjelek egyértelműen a világranglistán 14. francia játékos mellett szóltak, aki eddig három ATP-fináléjából egyet megnyert – tavaly Metz-ben -, míg a 68. helyen álló ellenfele elbukta korábbi egyetlen döntőjét két éve Csennajban, számolt be az MTI.

A pénzfeldobást Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok vívó végezte el, aztán az óbudai salakon hamar kiütközött a két döntős közti különbség. Pouille 3:0-ra elhúzott a csaknem 3000 néző előtt rendezett összecsapáson, majd 5:1-nél a szettért adogatott, ám ellenfele visszabrékelt, feljött 5:3-ra, ahonnan Pouille már kiszerválta a játszmát.

A második szettben az első helyen kiemelt francia 1:1-nél állva hagyta ellenfelét, 6:1-re nyerte meg a játékrészt. A váratlanul egyoldalú finálé mindössze 1 óra 4 percig tartott.

Pouille a trófea mellé 85 945 eurót (26,3 millió forint) és 250 világranglistapontot kapott.

Ami a párost illeti, a korábban Borsos Gábort és Balázs Attilát is búcsúztató Brian Baker, Nikola Mektic amerikai, horvát duó legyőzte a fináléban a kolumbiai Juan Sebastian Cabalt és Robert Farah-t. Baker így tornagyőzelemmel ünnepelte 32. születésnapját. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Eredmények – ATP-torna, Budapest, döntők

egyes:
Pouille (francia, 1.)-Bedene (brit) 6:3, 6:1


páros:
Baker, Mektic (amerikai, horvát, 4.)-Cabal, Farah (kolumbiai, 3.) 7:6 (7-2), 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik