Sport

Az úszókapitány már dolgozik rajta, hogy Shane Tusup az edzőbizottságba kerüljön

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöke egyik első intézkedésként dr. Sós Csaba kezébe adta a szakmai irányítást, ő felel ezentúl a magyar úszóválogatottakért. A Nemzeti Sport szerdai számában jelent meg vele egy interjú, amiből kiderül:

  • Személyesen beszélgetett Széles Sándorral, mert szükség van a tudására, de mivel jelenleg kevés a vízfelület, türelmet kért az edzőtől, nem tud neki egyből segíteni.
  • Hargitay Andrással is váltottak már szót. Nehéz helyzet, mert Hargitaytól elvették a bizalmat, amit Sós kapott meg, de számára a korábbi kapitány mindig is a magyar úszósport korszakos alakja marad. Hogy fog-e még a magyar úszósportban dolgozni, azt nem tudja, mert kiemelte: Hargitay életében nem volt edző.
  • Tett lépéseket annak érdekében, hogy Shane Tusup bekerüljön a héttagú edzőbizottságba.

Az áprilisi országos bajnokság után tesz javaslatot arra, kik legyenek benne a szűkebb világbajnoki csapatban. Ha ezt az elnökség elfogadja, ők utána már „sérthetetlenek” lesznek. Sós Csaba úgy véli, nem az a fontos, hogy az úszók hétről hétre egymást kiüssék a versenyből, hanem az, hogy

az adott világversenyen ússza meg a legjobbját a sportoló.

Fotó: Facebook/MÚSZ
Fotó: Facebook/MÚSZ

Az edzőbizottsági ülésen az is felmerült, hogy változtassák meg a bajnoki kiírást, ezt örömmel támogatta. Ezentúl nyílt lesz minden országos bajnokság, bármelyik ország sportolója elindulhat, viszont 100 és 200 gyorson csak magyarok indulhatnak a döntőben, hogy tiszta képet kapjon a váltóban számításba vett úszókról.

Így világosan látom majd, hogy az egymással rivalizálók ugyanolyan körülmények között hogyan teljesítenek.

Az utánpótlásban is tervez változásokat. Túl vannak terhelve szerinte a fiatalok, muszáj fékeket beépíteni a rendszerbe. A jövő bajnokija programot is át kell szervezni szerinte, először fut ilyen program a sportágban, így ebből adódóan megvannak a problémák vele.

Az elmúlt egy évről Sós Csaba azt mondta, egy személyes konfliktus hozott felszínre olyan kérdéseket, amelyekben tényleg változásra van szükség.

Ezeket mi, a sportág vezetői nem kezeltük jól. Ez az igazság.

Az ő ajtaja mindig nyitva áll majd, az úszók, edzők báérmivel hozzáfordulhatnak. Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a változásokat sürgető úszók szerdán találkoznak Bienerth Gusztávval és mondhatják el a meglátásaikat. A találkozó zártkörű lesz, még Sós Csaba sem kapott arra meghívást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik