Sport

Douchev-Janics Natasa férjével és gyermekével Kínába távozott

24.hu
24.hu

2017. 01. 17. 11:55

Douchev-Janics Natasa a keddi Nemzeti Sportban számolt be az olimpia óta életében történt változásokról. Az interjúban elmesélte, Rio után még minden a tervek szerint zajlott, egy háromhetes pihenő után újra elkezdett edzeni.

Októberben még futószalagos képet posztolt közösségi oldalán, majd novemberben jött a hideg zuhany.

Súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, és novemberben meg kellett műteni. Most már jobban van, de Janics állítja:

Nem adtam még fel, nem mondtam le a folytatásról, de az idén biztosan nem tudok versenyezni.

Háromszoros olimpiai bajnok nem árulta el, miért esett át műtéten, de azt igen, hogy életében egyéb változás is beállt; férje Kínában kapott munkát.

Tartozom neki annyival, hogy támogassam, nem volt kérdés, hogy kislányunkkal együtt követjük. Mindezt a győri klubom vezetőivel is megbeszéltem, majd a szövetséget is tájékoztattam minderről. Amellett, hogy edzek, a férjem mellett egyfajta segítőként dolgozom. Mi ezer méteren versenyző felnőtt férfiakkal foglalkozunk, én első sorban a technika csiszolásáért felelek

– fogalmazott Natasa, akinek férjével és gyermekével a közeljövőben Zsicsao városában lesz a bázisa.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2016. szeptember 4.
Panelház ablakai csillognak napfelkeltekor Debrecenben 2016. szeptember 4-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.