Sport

Kórházba került a német válogatott nagy része

Könnyen megeshet, hogy el kell halasztani a vízilabda Bundesliga következő fordulóját.

Veszélybe került a következő forduló megrendezése a német vízilabda Bundesligában, miután a férfi válogatott több tagja is megbetegedett és kórházba került Kassán, ahol a csapat kedden este világliga-mérkőzést játszott.

A meccset a házigazda szlovák együttes nyerte 10-7-re, de a vendégeket ideiglenesen irányító Hagen Stamm 13 játékosa közül mindössze tízet tudott vízbe küldeni. A lefújást követően aztán a három beteg pólós után további hatot kellett kórházba szállítani, ahol infúziót kaptak.

A hétvégi Bundesliga-találkozók erősen kérdésesek, nem lehet tudni, hogy a csapatok egyáltalán ki tudnak-e állni

– mondta szerdán a szakember.

“Ma éjjel kilenc játékossal kórházban voltunk, mindannyian infúziót kaptak, mert kiszáradtak. Nem tudjuk, hogy szalmonella vagy más vírus okozta-e a megbetegedéseket.”

Hozzátette: megfordult a fejükben, hogy ki sem állnak a mérkőzésre, de nem akartak csalódást okozni az 500 nézőnek.

“Mindannyian egyetértünk abban, hogy a csapatszellem szempontjából ez felért egy győzelemmel. Ez a valaha volt legeredményesebb vereségünk” – fogalmazott.

A magyar férfi válogatott nem indul a világliga mostani idényében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik