Sport

Széles Sándor: Szerintem engem csőbe húztak

Széles Sándor (Széles Sándor)
Széles Sándor (Széles Sándor)

Gyurta Dániel és az UTE egykori mesteredzője az M4Sport reggeli műsorában higgadtan értékelte a helyzetét.

Próbálom megfejteni a történteket. Valahogy nemkívánatos személy lettem. Tükörbe tudok nézni, nem gondolom, hogy bármit rosszul csináltam volna és változtatnom kellene a módszereimen

– fogalmazott a mesteredző, aki hozzátette, furcsa, hogy Őze István, az UTE elnöke a szerződésbontásuk alkalmával azzal érvelt, a klub úszóedzőivel és versenyzőivel egyetértésben döntöttek úgy, hogy elküldik.

Széles Sándor úgy fogalmazott:

Akit én kérdeztem erről, azt mondta, elhatárolódik ettől az állítástól, nem is érti ezt az egészet. Szerintem engem csőbe húztak.

A szakember azt is elmondta, Gyurta Dániellel, aki 17 éven át volt tanítványa és akivel a legnagyobb sikereit is elérte, már megbeszélte a történteket, és bár fájt neki a szakítás, de már elfogadta azt.

Az M4Sport reggeli műsorában Őze egy nappal korábban azt mondta, Széles egészségi állapota nem alkalmas arra, hogy elvégezze a munkáját és erről az orvosát is meg lehet kérdezni.

Lezártam a dolgokat. Remélem, hiteles, ahogy én gondolom és mondom el az egészet. A motivációm, az ambícióm továbbra is megvan, folytatom a munkát. Nekem a MOB-bal van szerződésem (január 31-ig szól a Magyar Olimpiai Bizottsággal – a szerk), nem az UTE-val, úgyhogy majd az olimpiai bizottság eldönti, mi legyen a sorsom hosszú távon

– vélekedett Széles Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik