Sport

A magyar válogatottat akarták a románok, megkapták

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 1999 után lesz ott ismét az Európa-bajnokságon, Sztojan Ivkovics együttese nagyszerűen szerepelt a selejtezőben, csoportelsőként jutott ki a kontinenstornára. A jövő évi Eb-t négy országban rendezik, Finnország, Izrael, Románia és Törökország lesz a rendező.

A csoportokat majd november 22-én sorsolják ki, a négy rendezőnek lehetősége volt arra, hogy az egyik ellenfelét megválassza. A román és a magyar szövetség csütörtöki közös sajtótájékoztatóján jelentették be,

hogy Románia Magyarországot választotta partnerének, így a kolozsvári csoportban játszik jövőre Sztojan Ivkovics együttese.

„A tavalyi magyar-román közös rendezésű női Európa-bajnokság óta a két ország szövetsége között a kapcsolat nem csupán sportdiplomáciai, hanem inkább sportbaráti. Nekünk óriási siker, hogy Románia Magyarországot választotta ki maga mellé a 2017-es férfi Európa-bajnokság kolozsvári csoportjába. Bízom benne, hogy mindkét nemzet válogatottja tovább is tud majd jutni a csoportból!” – idézi az MKOSZ oldala Szalay Ferencet, a szervezet elnökét.

A két szövetség abban is egyetértett, hogy sikerült majd botránymentesen megrendezni a meccseket.

Ami a 24-es mezőnyt illeti, Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán indul, míg Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozott a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes – Magyarország, Oroszország, Belgium, Szlovénia, Grúzia, Németország és Lengyelország -, valamint a négy legjobb második helyezett, azaz Nagy-Britannia, Montenegró, Izland és Ukrajna.

Az Eb-t 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig rendezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik