Sport

Selejtezőből érkezett ellenfél verte ki Babost Montrealban

24.hu
24.hu

2016. 07. 27. 08:06

Korábban a témában:

Babos Tímea maratoni, 2 óra 37 perces mérkőzésen kapott ki a 2,7 millió dollár (768,7 millió forint) összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna első fordulójában. Az ellenfele a selejtezőből főtáblára jutott Vania King volt.

A babostimea.hu beszámolója szerint a hektikus első szett során mindkét játékos keze remegett az adogatások során, összesen hét bréket láthattak a nézők, a nyert szettek tekintetében az amerikai került előnybe. Babos a második játszma elején is elbukta a saját szervajátékát, de utána javított, 6-3-ra megnyerte a felvonást.

A soproni teniszező 4-3-as vezetésnél ismét elveszítette az adogatását, majd később a rövidítésben, 5-5-nél is adogatóként veszített pontot. King az első meccslabdáját értékesítette, ő jutott a második fordulóba. Babos párospartnerével, Lucie Safarovával szintén az első körben kapott ki.

Az olimpiai induló Babos a tervek szerint a jövő héten Florianopolisban lép pályára. (Fotó: Getty Images/Dennis Grombkowski)

Eredmény – WTA-torna, Montreal, 1. forduló

King (amerikai) – Babos 6-4, 3-6, 7-6 (7-5)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.